9 °C Budapest

Ennyien kaphatnak állami ingyenpénzt új autóra: bánhatja, aki nem jelentkezik időben

2019. május 31. 12:00

Mintegy kétszázezer érdekelt család tud - havi néhány tízezer forintos kiadással - nagyobb autót vásárolni a kedvező banki konstrukcióknak és az állami támogatásnak köszönhetően. A járműkínálat széles az igények kielégítéséhez, nem csoda, hogy az autókereskedők is fantáziát látnak a programban.

Július 1-től él a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, aminek keretében akár 2,5 millió forintos állami támogatást is kaphatnak a három- vagy több gyermeket nevelők az újautó-beszerzéshez. Piaci szakértők szerint a konstrukció évente úgy 5 ezer darabbal emelheti meg a gépjármű-értékesítési számokat. Szinte minden Magyarországon jelen lévő márka árul olyan típust, ami szóba jöhet, a legolcsóbb járművek 3,5 millióba, a legdrágábbak akár tízszer ennyibe kerülnek. A nagycsaládosok nemcsak a belépő szintű autókból válogathatnak, a támogatás révén lehetőségük van magasabb kategóriájú kocsik beszerzésére is. Amennyiben persze rendelkezésükre áll a saját rész, amely több millió forint összegű tőkét jelent.

A nagycsaládosoknak érdemes megfontolnia, hogy a saját megtakarítás mellett az önerőhöz szükséges összeg előteremthető egy egyszeri hitelfelvétellel

- mondta Fodor Tamás. Elsősorban azért jöhet szóba ez a megoldás, mert a személyi kölcsönök kamata rég nem látott mélységben van. Mivel a törlesztőrészlet fixálható, a költségek megugrásától sem kell tartani, így az egyszeri kiadás előre tervezhető és évekre elosztható, magyarázza a Sberbank lakossági üzletág igazgatója.

Mit kell tudni a programról?

Idén július 1-től 2022 végéig 2,5 millió forintos - de legfeljebb a vételár felét érő - támogatást kaphat legalább hétszemélyes újautó vásárlásához a három- vagy többgyermekes család. Az összeget az autókereskedő az államtól kapja, az érintetteknek csak a fennmaradó részt kell kifizetniük. A kondíció vonatkozik lízingre is. A megvásárolt gépjárművet három évig nem lehet eladni. Felső értékhatár nincs, jelenleg kb. 60-70 gépjárműtípus vásárolható meg ebben a kategóriában itthon.

Nemrégiben a Pénzcentrum is tesztelt egyet, nekünk eléggé bejött a Citroen hétszemélyese.

Mennyi az annyi?

Noha a jegybank adatai alapján átlagosan 1,6 millió forint személyi kölcsönt igényelnek az ügyfelek, az említett autóvásárlási cél miatt a kalkulációnkban magasabb összeggel számoltunk. Amennyiben egy alsó-középkategóriás, 6 millió forint értékű gépjárművet néz ki magának egy másfélmillió forint önerővel rendelkező család, akkor a megvárásláshoz felvett 2 millió forint összegű kölcsön visszafizetéséhez 5 évvel kalkulálva havi szinten kb. 40 ezer forintos törlesztőösszeget kell kigazdálkodniuk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Igénybe vennéd a támogatást, de nincs elég saját tőkéd? A Pénzcentrum autóhitel kalkulátorával válogathatsz az ajánlatok között!

A statisztikai hivatal adatai szerint egyébként átlag 350 ezer forint nettó összegből gazdálkodik egy ötfős család. Fodor Tamás véleménye szerint a gépjárművásárlás az egyik legnépszerűbb cél, amire kölcsönt vesznek fel az ügyfelek. Hasonlóképpen elterjedt a lakásfelújításra igényelt hitel, illetve tavasszal megemelkedik azok száma is, akiknek a Sberbank egy-egy nagyobb családi esemény finanszírozása, például ballagás, vagy egy esküvő költségei miatt folyósít kölcsönt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem