Fontos változás lépett életbe, amely sok lakásvásárlót érinthet: bizonyos esetekben jelentősen csökkenhet az illetékfizetés.
Az adóbevallás megváltozott rendje miatt radikálisan csökkent a hagyományos személyi jövedelemadó bevallás papíralapú feladása 2016-hoz képest - közölte a Magyar Posta hétfőn.
A tájékoztatás szerint 2016-ban csaknem 2 millióan adták fel postán a személyi jövedelemadó bevallásukat, az adóhatósági automatikus rendszer elindulásával 2017-ben kevesebb, mint ötödére csökkent a feladások száma: 350 ezer szja-bevallást vittek postára, és 2018-ban tovább csökkent a számuk, 269 ezerre.
A Magyar Posta az idén még kevesebb bevallásra számít, ennek ellenére két forgalmas fővárosi postán is meghosszabbított nyitvatartással várják az ügyfeleket a személyi jövedelemadó bevallás határidején, hétfőn.
Budapesten a Nyugati téri posta 22 óráig, a Mammut bevásárlóközpontban lévő 21 óráig tart nyitva. A Keleti pályaudvar mellett lévő Baross téri továbbra is 0-24 órában elérhető. A megyeszékhelyeken pedig legalább egy posta 19 óráig várja az ügyfeleket hétfőn.
Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, hogy a NAV minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálata hétfő este 20 óráig tart nyitva, és várják azokat, akik a tervezettel, bevallással, 1+1 százalék kapcsán segítséget kérnek.
Jó tudni
Fontos tudni, hogy az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók részére készített bevallási tervezet azonban csupán egy "ajánlat", ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 20-án személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben. Ha nem módosítja a bevallási tervezetét vagy saját maga nem készít és nem nyújt be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja, hogy pótolja a hiányt.
Ha ez elmarad, akkor a NAV ötvenezer forint mulasztási bírsággal büntetheti a mulasztó őstermelőt, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyt, illetve az egyéni vállalkozót - írták.








