Több ezer magyar család kerülhetett utcára 2018-ban: ennyi ingatlant ürítettek ki

2019. február 8. 08:30

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar összesített adatai alapján 3212 ingatlankiürítés történt tavaly Magyarországon - írja a 24.hu

3212 ingatlankiürítés történt tavaly Magyarországon - derült ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar összesített adataiból. Ez a szám alig marad el az egy évvel korában regisztrált - rekordot jelentő - 3636 kilakoltatástól. 

Ráadásul tavaly egy hónappal meghosszabbították a téli kilakoltatási moratóriumot, így nem áprilistól hanem májustól lehetett ismét családokat az utcára tenni. Vagyis egy hónappal kevesebb idő alatt jött össze a több mint háromezer kilakoltatás, mint 2017-ben.

A testület nyilvántartása alapján 2018-ban

  • lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt 1928,
  • lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 743,
  • a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során 318,
  • önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 204,
  • bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően pedig 19

kilakoltatás történt. Az adatokból az is kiderült, hogy a háttérben többnyire a devizahitelek miatt bajba került adósok fezetésképtelenné válása állt - írja a lap.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezt Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke is megerősítette, ám hozzátette azt is, összességében ezek száma azért némi csökkenést mutat. Az elnök szerint ugyanakkor az adatok magukba foglalják azokat az ingatlankiürítéseket is, amelyek nem lakóingatlanok, hanem például üzlethelyiségek voltak, így az nem jelenthető ki, hogy a több mint 3200 kilakoltatással ennyi család került volna az utcára tavaly. De hozzátette,

kilakoltatásból egy is sok, főként ha a kiskorú gyermekek is vannak a családban.
(Borítókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 20. 20:57
Agrárszektor  |  2026. május 20. 19:27
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem