A nyertes pályázóknál a támogatások átlagos összege 78,6 millió forint volt, így a beruházások teljes összege átlagosan 157,2 millió forintot tett ki.
A tavalyi év harmadik negyedévéhez képest 20 százalékkal nőttek Budapest belvárosában az ingatlanárak. A Duna House legfrissebb adatai szerint, az V., VI. és VII. kerületek átlagos négyzetméterára 705 ezer forint, de az igazán központi, V. kerületi ingatlanok négyzetméterét már 900 ezer forint feletti összegért értékesítik. Ez az összeg azonban meg sem közelíti a környező fővárosok értékeit, Budapest a mezőny hátuljában helyezkedik el.
A szomszédos országok fővárosai közül Bécs átlagértéke emelkedik ki, amely a 2 millió forintot is meghaladta a közelmúltban, a Numbeo adatai szerint. Ennek felét, 1 millió forintot kérnek Ljubljanában, Pozsonyban pedig már erősen megközelítette a milliós határt a belvárosi lakások négyzetméterára. A közép-európai országok közül kiemelkedik Prága is, ahol másfél millió forint a központi ingatlanok átlagos négyzetméterára. A varsói ingatlanokat Budapesthez hasonló árakon kínálják, míg Zágrábban, Belgrádban és Bukarestben valamelyest mérsékeltebbek a központi területek árai.
- nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.
- tette hozzá az elemzési vezető.








