A naptári nyárnak vége ugyan, de remélhetőleg még sokáig élvezhetjük a Nap melegítő sugarait, az ősz pedig ideális arra, hogy felkészítsük a kertet a télre.
A vásárlók döntő részének van elképzelése, hogy lakást vagy házat választana szívesebben lakhelyének. A döntés meghozatala előtt érdemes figyelembe venni olyan objektív tényezőket is, mint például az ár-érték arány, a rezsiköltség, bővíthetőség, kiadhatóság, vagy éppen a leendő szomszédok, mondja a szakértő. Budapestről most éppen kifelé költöznek, házra cserélve a fővárosi lakást. Az elmúlt évek meredek áremelkedése után egy használt budapesti lakás árából az agglomerációban, vagy a külsőbb kerületekben újépítésű házat lehet venni.
Tavaly a megelőző évhez képest két és félszer több építési engedélyt adtak ki. Csak az idei első fél évében újabb 19 ezret, ami 40 százalékos éves növekmény. A nagyberuházásokban szinte kivétel nélkül többlakásos társasházak, lakóparkok épülnek, míg a magánszemélyek elsősorban családi, iker vagy sorházat építenek. A korábbi években megkezdett nagy ingatlan beruházások átadása ez év második félévére és jövőre tehető. Rengeteg családnál merül tehát fel a kérdés: új építésű ház, vagy lakás legyen a következő otthon?
Döntő tényezők
A lakás vagy ház között gyakran érzelmi alapon döntenek az emberek, pedig az ár-érték arányt, a rendelkezésre álló összeget (a legolcsóbb lakáshitel megtalálásához végezz próbaszámítást a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorával) és az adott élethelyzetet sem szabad figyelmen kívül hagyni - vallja Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője az alapos mérlegeléshez az alábbi tényezőket javasolja figyelembe venni:
A családi házak jobb ár-érték arányúak, nem kis részben a kapcsolódó kertnek, teleknek köszönhetően, ami a gyermekek, kisállatok, járművek miatt is jóval előnyösebb. A szomszédság általában kevésbé zavaró, a különböző fejlesztésekről, felújításokról sem kell egyezkedni a többi lakóval. Könnyebb terjeszkedni, hozzáépíteni, tetőteret beépíteni.
Ugyanakkor a ház körüli tevékenységek folyamatosak, egy ház soha nincs kész. Az agglomeráció esetében nehezebb a közlekedés, messzebb vannak a fontosabb szolgáltatóegységek. Nem megfelelő épületgépészet esetén nagy a fenntartási költség, és egy ház a későbbi kiadás vagy eladás szempontjából rosszabb befektetési lehetőségnek számít.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
-
Évek óta licitálnak egymásra a spórolásban az árharcos multi kiskereskedelmi láncok (x)
Több 10 milliárdot fordítanak havonta az árak letörésére és évente a bérek emelésére
- Már látható a World Press a Nemzeti Múzeumban
- Moszkva: mostantól nem lesz annyi üzemanyag
- Kiderült, miért ad mostanság rossz képet az időjárási radarkép
- Pénzmosás gyanúja miatt is nyomoznak Karácsony Gergely mozgalma ellen
- Szabados Gábor: Szoboszlai már marketingszempontból is kiváló befektetés
- Lázár János megmondta, mikor lesz ismét erős Magyarország
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


