16 °C Budapest

Lesz miből költekezni jövőre, de ennek ára van

2017. május 3. 18:00

A bérek sokkal nagyobb ütemben nőnek majd, mint a gazdaság teljesítménye. A költségvetés csak cammog utána. De így 2018-ban közel 1000 milliárddal többet lehet majd elkölteni a családi kasszából.


A 2018. évi költségvetés azzal számol, hogy a gazdaság 2017-ben 4,1 százalékkal, utána pedig 4,3 százalékkal fog nőni, ennek nyomán pedig a GDP értéke 40 ezer milliárd forint felett lesz. Tehát dolgozni fog a gazdaság. Lesz azért infláció is, ami 2016-ban még nem nagyon mocorgott, de 2017-ben már 1,6 százalék lehet (a kormány szerint, de a vásárlók jó szokásukhoz híven többnek látják majd), 2018-ra viszont a kétszeresére ugrik, 3 százalékra - írja a blokkk.com.

Ez azt is jelenti egyidejűleg, hogy a bérek, keresetek, nyugdíjak ennyivel érnek majd kevesebbet.

Lesz miből költeni a boltban, de ennek ára van

A családi költekezés rátesz a gazdaság teljesítményére egy lapáttal, hiszen annál gyorsabban fog növekedni. És még nagyobb léptékben jeleskednek a bérek, hiszen azok minden más mutatót felülmúlnak. Méretes béremelés várható 2018-ban, folytatva a megelőző esztendők bérharcát a munkaerőhiánnyal.

Végül a családi költekezés fundamentuma erős lesz, de nem az egyébként nem rossz teljesítményt felmutató gazdaság miatt, hanem a munkaerőhiány kényszere nyomán. Kérdés, hogy a vállalkozások meddig képesek háromszor-négyszer több bértömeget fizetni, mint amennyivel a teljesítményük nő. Az olló ugyan csukódik valamelyest, de messzinek tűnik még a vége. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mindez egyébként azt is jelenti, hogy a cégeknek valahonnan el kell venniük a teljesítményüknél nagyobb béremelésre valót, így fejlesztések is fékeződhetnek, esetleg éppen a termelékenység, hatékonyság rovására. Pedig pont fordítva, a fejlesztések, a termelékenység, a hatékonyság javulásával kellene a nagyobb bérek fedezetét kitermelni.

A költségvetési előterjesztés - azaz a kormány - számításai alapján a családok költekezése tovább növekedhet 2018-ban is. 2017-ben és 2018-ban egyaránt ezer-ezer milliárd forinttal ugrik meg a háztartások fogyasztási kiadása. A családi költekezést a bérnövekedéssel összevetve nyilván nem költik el az utolsó fillért is a családok a fogyasztás különböző szentélyeiben, feltehetően például a lakásépítés, vásárlás lendülete is pénzt vesz el, átalakul a fogyasztás szerkezete is. A bolti kiskereskedelem növekedése: 2017: 4%, 2018: 3%

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm