Összességében az OTP, a Richter és a Mol számára kedvezőek a változások, a Magyar Telekom esetében nincs változás.
Az elmúlt két évben meredeken emelkedtek a lakásárak, így sok ingatlancélokra gyűjtő egyre távolabb került a saját lakás megszerzésétől. Van azonban megoldás, amivel az önerő is hatékonyan növelhető, illetve a vágyott lakás teljes egészében finanszírozható. A legjobb, ha összetett csomagban gondolkodik az ember, mert néhány jó döntéssel több millió forintos támogatás is szerezhető.
A magyarok számára az ingatlan szó szerint létkérdés. A vonatkozó Eurostat felmérés alapján nemzetközi összehasonlításban is dobogós helyen szereplünk a 90 százalék körüli ingatlan-tulajdonlási aránnyal. Nem csoda, ha a megtakarítási célok között is népszerű az ingatlanvásárlás, az OTP Öngondoskodási Index kutatása szerint is előkelő helyen áll a rangsorban. A finanszírozás, a lakás megvétele azonban már sokaknak kihívást jelent.
náluk hiába van meg az önerő, ha a vagyongyarapodás nem tud lépést tartani a most tapasztalható ingatlan-áremelkedéssel. Márpedig az elmúlt két évben dinamikusan nőtt a lakáspiac forgalma, a volumen és az árak alig maradnak el a válság előtti időszaktól. Ennek elsősorban az ingatlantulajdonosok örülhetnek, hiszen a kereslet nem csökkent a piacon, sőt, egyre többen vásárolnak befektetési céllal is. Az első, vagy nagyobb lakásra vágyók azonban a vágtató lakásárak miatt nehezebb helyzetbe kerültek - írja közleményében az OTP Bank.
Három lépéses terv
Három lépést kell megtennie annak, aki most akar lakást vásárolni: az önerőt magas hozam mellett kell gyarapítania, a lakásvásárláshoz minimális kockázatú, hosszútávon kiszámítható, kedvező kamatozású lakáshitelt kell választania. Végül ki kell használnia minden az otthonhoz jutást segítő támogatást.
- mondta Kormos Zoltán az OTP Bank lakáshitelezési igazgatója.
Jóval hamarabb jut a saját tulajdonú lakás kulcsához az, aki tájékozódik a lehetőségekről, tudatosan tervez, és lakáshitelt igénybe véve a megtakarítását, az állami otthonteremtési támogatásokkal együtt használja fel. Kormos Zoltán hozzáfűzte:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 127 668 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,01% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,15%; a K&H Banknál 9,23%, az Erste Banknál pedig 9,63%; míg a MagNet Banknál 9,71%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakértők szerint a hitel esetében érdemes a kamattámogatott változatot, a kiszámítható mértékű, fixált törlesztő részleteket választani. A törlesztéskor pedig beforgatható a munkáltató által biztosított vissza nem térítendő hiteltörlesztési támogatás is. Ez utóbbi akár évi egy millió forinttal is csökkentheti a tartozást, öt éven keresztül.
A lakásárak jövőre tovább emelkedhetnek, bár kisebb ütemben, mint idén, mondják az ingatlanszakértők. A kedvező kamatok és az állami támogatású banki eszközök miatt érdemes azonban lépni, hiszen ezekkel hamarabb válik valósággá a saját lakás.
Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- A pénzügyminiszter szerint a jövedelmet és munkát terhelő adók alacsonyak maradnak, és új adókat sem vezetnek be - napinfó
- NATO-főtitkár: folytatódnak a tárgyalások a svéd NATO-csatlakozásról
- Roland Garros: leléptették a labdaszedőt eltaláló párost - videó
- A Fradi-csoda ezúttal elmaradt
- Elhunyt a Honvéd művészlegendája
- Rekordot döntött Novak Djokovic
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


