Bár az intézmény vezetése megerősítette a távozásokat, hangsúlyozták, hogy a betegellátás folyamatossága nem kerül veszélybe.
A Pénzcentrum információi szerint Mártonffy Miklós váltja (váltotta) Finta Sándort Budapest "főépítészi" posztján.
A Pénzcentrum információi szerint Mártonffy Miklós, okleveles építészmérnök, illetve városépítési-városgazdasági okleveles szakmérnök váltja (váltotta) Finta Sándort a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályvezetői posztján.
A hírt hivatalosan ugyan még nem jelentették be, de a főváros honlapján már az új főosztályvezető neve szerepel a pozíciónál (az aloldalt legutóbb február 12-én frissítették). A döntés hátterével, illetve Mártonffy terveivel kapcsolatban természetesen megkerestük a Budapesti Főpolgármesteri Hivatalt is; egyelőre azonban nem reagáltak kérdéseinkre.

Építész berkekben egyébként már hetek óta terjed a pletyka. Több - a neve elhallgatását kérő - ismert építészirodát is megkerestünk, Mártonffy Miklós szakmai múltjáról azonban nem nagyon tudtak érdemi információval szolgálni. De a Google keresőjének segítségével sem sikerült sokat megtudnunk az új főépítész eddigi pályafutásáról.
A főépítészi pozíciót 2010 óta ellátó Finta Sándor távozása 2014 ősze óta lógott a levegőben, maga a főpolgármester is elismerte a szakember távozásáról szóló sajtóértesüléseket. A Portfolio információja szerint Finta a továbbiakban a 2024-es budapesti olimpia pályázatán dolgozik.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







