25 °C Budapest

Jön a betörések csúcsszezonja: így védekezhetsz

2015. november 30. 17:30

Bár összességében kevesebb a vagyon elleni bűncselekmények száma Magyarországon, a rendőrség szerint még mindig a megelőzés a legfontosabb. A rács, vagy riasztó sokszor kevésnek bizonyul, a szakemberek a távfelügyeletben látják a magasabb biztonságunk kulcsát.

A BRFK 2014-es beszámolója szerint tavaly 15 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma a fővárosban, mégis, az ünnepek közeledtével, amikor hamarabb sötétedik, megnövekszik a betörések száma. Ugyancsak több vagyon elleni bűncselekményt követnek el ebben az időszakban az üresen álló nyaralók, vidéki házak ellen.

A szakemberek szerint érdemes távfelügyeletben gondolkodni, ha a környékünkön gyakoriak, vagy az utóbbi időben váltak gyakorivá a betörések, ha az utca kihalt napközben, vagy éppen eldugott helyen lakunk. A távfelügyelet akkor is bevethető, ha idős családtagok vannak otthon, akik nehezebben érzékelik a veszélyt, vagy cselekednek kritikus helyzetben.

Ha a rendszer illegális behatolást érzékel, akkor a diszpécser azonnal járőrt indít a helyszínre, majd értesíti a korábban meghatározott személyeket. Érdemes olyan szolgáltatót választani, amelyik rövid időt vállal a helyszíni kiérkezésre, például maximum 15 percet, illetve érdemes olyan biztonságtechnikai partnert választani, amelyik az esetleges téves riasztásért nem számol fel plusz összeget

 - javasolja Nonn György, a G4S biztonságtechnikai cég betörésvédelmi szakértője.

Sokan azt gondolják, az ilyen szolgáltatásokat csak a tehetősek engedhetik meg maguknak, pedig akár egy internet előfizetés áráért biztonságban tudhatja bárki otthonát.

Így válasszunk távfelügyeletet:

  • Versenyeztessük az egyes biztonságtechnikai cégeket, kérjünk be több helyről ajánlatot.

  • Ellenőrizzük a választandó cég megbízhatóságát, referenciáit, lehetőség szerint olyan stabil szolgáltató mellé tegyük le a voksunkat, amelyik régóta van a piacon, nevéhez nem köthetők botrányok, stabil pénzügyi háttérrel rendelkezik, sok embert foglalkoztat.

    NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

    Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Válasszon olyan társaságot, amely kár esetén magas felelősségbiztosítással rendelkezik.

  • Olvassuk el az internetes oldalaik hozzászólásait, hogy mennyire elégedettek az ügyfelek, de nyugodtan tegyünk fel mi is kérdéseket közösségi oldalaikon.

  • Döntés előtt mérlegeljük, hogy riasztás esetén mennyi idő alatt érnek ki a helyszínre, és miként viszonyulnak a téves riasztásokhoz.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17