A meglepően korai lépést Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter jelentette be.
Aligha lesz így olcsóbb a kisebb parlament: úgy tűnik, ebben a ciklusban is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, hogy a honatyák számláját fizessük.
Eddig összesen 67 irodára és 41 lakásra szerződött le az Országgyűlés Hivatala. Ha egyetlen eddig megkötött ilyen szerződést sem bontanak fel, úgy 762 millió forintba kerül majd a teljes bérleti díj 2017 végéig.
A 386 fős parlament hiába csökkent 199 főre, az alapfizetések 232 ezer forintról közel 750 ezerre emelkedtek. A Blikk számítása szerint bár a képviselők bére és a benzinkártyával kiváltott költségtérítése ma már kevesebbet kóstál, mint korábban, a törvény szerint a politikusok többet költhetnek alkalmazottaikra. Ez pedig bőven elvitte a nyereséget.
Szintén kevésbé lett tékozló a rendszer a lakásokkal is. Az említett 41 otthon bérlete most 2018-ig 280 millió forintunkba kerül. Korábban viszont a 116 ezres havi lakásköltség-térítés ennyi idő alatt közel egymilliárdot emésztett fel. Igaz, az egy képviselőre költött juttatás eközben nőtt, mert az átlaglakást 167 ezerért bérlik. Azonban a szolgálati lakásokon megspórolt pénzt az eddig kibérelt irodák 482 milliós költsége nagyrészt elviszi.
A törvény lehetővé teszi, hogy egy politikus többet is használjon, a megkötés csak annyi: havi 375 ezer forintnál többet nem költhetnek. Ezt sokan ki is használják, mert a 67 irodát csak 53-an bérlik, így a képviselők negyede élt csak a lehetőséggel. Ha idővel a parlament felének szüksége lesz saját "főhadiszállásra", úgy az újabb százmilliókba kerülhet.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








