A vállalat közölte azt is, hogy decemberben az enyhébb időjárás miatt a lakossági gázfogyasztás 8 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.
Ügyfelek javaslatai alapján a közszolgáltatásokat érintő több fogyasztóvédelmi szabályon is változtatna a fideszes Németh Szilárd a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslatában.
A kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa előterjesztése indoklásában azt írta: indítványát az elmúlt másfél évben érkezett több tízezer állampolgári megkeresés figyelembevételével nyújtotta be. Kezdeményezi például a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörének kiterjesztését a víziközmű-szolgáltatók üzletszabályzatának vizsgálatára és a kéményseprő-ipari közszolgáltatók számlázási gyakorlatának ellenőrzésére. Javaslatával elérné azt is, hogy a rezsipontok a rezsicsökkentésben érintett összes közszolgáltatásról átfogó tájékoztatást és segítséget nyújtsanak.
Emellett a jövőben a közszolgáltatást végző vállalkozások mindegyike köteles lenne önálló honlapot üzemeltetni, sőt az indítvány azt is meghatározza, hogy az oldalon milyen információkat kötelező közzétenni:
- a) а közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás nevét;
- b) а közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás székhelyézxek és telephelyének elérhetőségét;
- c) аközszolgáltatással érintett szolgáltatási terület földrajzi elhelyezkedésének megnevezését;
- d) az alkalmazandó díjak mértékét, alkalmazásának feltételeit, а díjképzésének szabályait;
- e) а tevékenysége során kötelezően alkalmazаndó jogszabályok falsorolását, valamint а
szolgáltatási területén hatályban lévő, tevékenységét szabályozó önkormányzati rendeletet településenkénti bontásban;
- f) а panaszok bеnyújtásával és intézésével kapcsolatos információkat;
- g) а feladatkörrel rendelkező fogyasztóvédelmi szervek, békéltető testületek és а fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek elérhetőségét;
- h) az ügyfélszolgálata eIéгhеtбségére és működésére vonatkozó információkat;
- i) az üzletszabályzatát, vagy üzletszabályzat hiányában -egyéb általános szerződési feltételeit.
A törvényjavaslat tartalmazza továbbá a távhőszámlák fizetési határidejének kiszélesítését - így minimum 15 napot kellene biztosítani a számla kézhezvétele és kiegyenlítése között -, valamint a számlázási gyakoriság egységesítését a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásnál.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A módosítások többsége a kihirdetést követő napon, illetve egy hónappal utána lépne hatályba.








