Június elsejétől a közjegyzők bocsátják ki a fizetési meghagyásokat, ami felgyorsíthatja a tartozások behajtását, és megfékezheti a sok körbetartozást. Az eddigi hatszázezer helyett jövőre akár egymilliónál is több fizetési meghagyást kézbesíthetnek az adósoknak - írja a Magyar Nemzet.
Az intézkedés javíthatja a pénzügyi fegyelmet, megfékezheti a körbetartozások további elharapódzását, valamint fokozhatja az üzleti élet biztonságát. Az egymilliós nagyságrend megfelelne a hasonló méretű nyugat-európai országokban rögzített adatoknak.
Szécsényi-Nagy Kristóf, a közjegyzői kamara jogi irodájának vezetője elmondta, hogy a lépés sokakat a pénzbehajtás legális útjára vezethet, továbbá jelentősen csökkenhet a fizetési meghagyások kiadásának átfutási ideje.
A kiegyenlítetlen tartozások behajtását lehetővé tevő dokumentumra eddig rendszerint legalább fél évet kellett várni, de előfordult az is, hogy a túlterhelt bíróság csak több mint egy év múltán állította ki az iratot. A helyzeten változtat most a közjegyzők szerepvállalása, a hivatalos személyek ugyanis - részben elektronikusan - napok alatt kiadják majd a meghagyásokat.
Az informatikai rendszer - melynek fejlesztése több százmillió forintba került - tesztüzeme a napokban zajlik, minden bizonnyal nem lesz akadálya, hogy elsején elinduljon az éles működés.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







