Nem talál állást a magyar expornós! Segítünk!

Pénzcentrum
2010. május 26. 16:58

Vad Kati éppen kivár. Az elmúlt időszakban sorra szűntek meg a munkái: véget ért szereplése a Jóban Rosszban-ban, majd megszűnt a magazin is, ahol szextippekkel látta el az olvasókat.

A celeb a NapiászOnline-nak elmondta: most éppen a "kivárás" időszakát éli. "Nem mondhatom azt, hogy nincs munkám, mert a barátaim megfenyegettek, hogy elfenekelnek, ha még egyszer azt mondom, nincs munkám. Inkább kivárásnak nevezném a mostani időszakot."

Az utóbbi időben megsokasodott szabad órákban a színésznőnek végre van bőven ideje kislányára is.

"Kiélvezek minden percet, amit a lányommal tölthetek. Most ez a fontos és ez az időszak Málnáról fog szólni. Természetesen örülök, ha olyan ajánlatot kapok, amit szívesen elfogadok és ami közel álla a szívemhez, de a legfontosabb, hogy családbarát időbeosztásom legyen és természetesen gazdaságilag is megérje." -nyilatkozta.

Álláskeresési tanácsok, nem csak Vad Katinak

Ha most vesztettük el állásunkat, első utunk a helyi munkanélküli központba vezessen. Előtte azonban tanácsos "felkészülni": sok időt és energiát spórolhatunk meg azzal, ha tudjuk, milyen dokumentumokat vigyünk magunkkal. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján minden szükséges információt megtalálhatunk.

Mielőtt elmennénk az illetékes munkaügyi központba, írjuk össze kérdéseinket, és tegyük fel azokat az ottani ügyintézőnek.

Figyeljük a központok faliújságjait, honlapjait: itt több, környékbeli vállalkozás helyezi el hirdetéseit, pont a helybeli álláskeresőkre gondolva.
Használjuk a kapcsolatokat!

Az álláskeresésben sokkal fontosabbak a kapcsolatok, mint hinnénk. Már munkahelyünkön töltött utolsó napunkat is ki kell használnunk, nem ülhetünk tétlenül, magunkba roskadva: minden ismerősünknek -még a főnökünknek is- adjuk meg önéletrajzunkat, elérhetőségeinket.

Keressük meg dolgozó ismerőseinket, barátainkat, adjuk oda nekik önéletrajzunkat. Manapság a különböző közösségi oldalakon mindenkit megtalálhatunk: vegyük fel a kapcsolatot volt osztálytársainkkal, évfolyamtársainkkal, és kérjük a segítségüket.

Lépjünk kapcsolatba egy (vagy több) fejvadász, állásközvetítő céggel, és adja be hozzájuk jelentkezésünket.

Álláskeresés

Először is csináljunk egy jól hangzó e-mail címet. Lehetőleg szereplejen benne vezeték- és keresztnevünk egyaránt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szánjunk időt önéletrajzunk megírására, hiszen a naprakész CV alapkövetelmény: az önéletrajz formája kövesse az aktuális elvárásokat: legyen nyomtatott és a számítógépen elmentett, tartalmazza a felsorolást az elvégzett iskolákról, szakmai ismeretekről, legyen benne az idegennyelv-tudás -az orosz is jól jöhet ( viszont ha nem beszélsz idegen nyelvet, ne írj be semmit). Ha úgy látod, hogy túl régen diplomáztál, hagyja ki az évszámot! Az önéletrajzból nem maradhat ki az előző munkahelyek felsorolása, egyéb kompetenciák (jó szervezőkészség, szervezett munkavégzés, jó kommunikációs képességek stb.) említése, valamint a referenciák, ajánlások. Az önéletrajz végén szereplő dátumot sose felejtsd el aktualizálni!

Manapság a legegyszerűbb módja az álláskeresésnek az internet: felejtsd el a különböző hirdetési újságokat! Nyugodtan kérjünk segítséget ebben is: gyerekein, rokonaink, vagy a munkaügyi kirendeltség munkatársai is megmutathatják, hogyan küldjünk el egy pályázatot.

Ne üljünk tétlenül

Mindenki el tudja magát foglalni otthon, mindig akad tennivaló, házimunka. Azonban az álláskeresés nem csak abból áll, hogy várunk, amíg válaszolnak pályázatainkra. Tanulj, bővítsd ismereteid!

Az alapvető számítógépes kompetenciákat a legtöbb helyen megkövetelik. A legfontosabb alkalmazásokat (Microsoft Word, Excel, internet- böngészők) felhasználói szinten, magabiztosan kell kezelnünk. Elvárás még a céges levelezési rendszer ismerete és használata, a beérkező e-mailek fogadása, válasz ezekre.

Ugyanígy érdemes nyelvtanulási lehetőségeket is keresni: a nyelvtudás fejlesztésére, idegen nyelvek elsajátítására érdemes időt szakítani. Ne a nyelvvizsga legyen az elsődleges cél, hanem az, hogy a gyakorlatban is tudd használni a tanultakat. A legjobb, ha angolnyelv-órákat veszel, hidd el, ezt sohasem késő elkezdeni!

Ha úgy érzed, szakmai kompetenciáid is fejlesztésre szorulnak, ne habozz: keress tanfolyamokat, olvass szakkönyveket, látogasd naponta a témával foglalkozó honlapokat! Szinte nincs olyan szakma, amiben ne lehetne mindig valami újat tanulni. Ugyanakkor az átképzés is megoldás lehet: ha úgy látod, hogy az te szakterületeden nincs lehetőséged elhelyezkedni, tanulj valami ahhoz közelállót, mégis újat!

Mindezek mellett az is fontos, hogy minden nap foglalkozz az álláskereséssel: nézd át a közvetítők honlapjait, olvass munkapiaci híreket, legyél naprakész. Gyakorolj otthon az állásinterjúra, készüljön fel a várható kérdésekre és buktatókra.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem