-2 °C Budapest

NE fizess magasabb gázárat! Így kerülheted ki az emelést

2010. március 24. 16:58

2010. április 1-től jelentős mértékű, mintegy 10 százalékos gázáremelésre számíthatunk, azoknak a gázszámlája pedig, akik eddig állami gázár-támogatásban részesültek, akár 40 százalékkal is megnőhet.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és az Európai Fogyasztói Központ Magyarország azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy legkésőbb március 31-ig írásban jelentsék be aktuális mérőállásaikat, hogy a leolvasás időpontjában érvényes, és az árváltozás hatályba lépése előtti gázfogyasztást még a kedvezőbb márciusi árakon tudják elszámolni, mellyel több ezer forintot is megspórolhatnak a fogyasztók, bár a Gázművek számlázási rendszere elvileg automatikusan is biztosítani fogja az árváltozás érvényesítését a részszámlázás során.

A Fővárosi Gázművek honlapján olvasható továbbá az is, hogy a fogyasztók az árváltozást követő 15 napon belül telefonon bediktálhatják az árváltozás hatályba lépésének időpontjában leolvasott mérőállást. Ebben az esetben az elszámoláskor az új árat a fogyasztó által közölt mérőállástól érvényesíti a Gázművek.

Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
Agrárszektor  |  2026. február 28. 20:17
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom