16 °C Budapest

Dermesztő fejlemények: közel 50%-os gázáremelés jöhet!

Pénzcentrum
2010. február 26. 05:10

A gázártámogatás megszűnésével, és az áprilisban várható 10-15%-os gázáremelkedés hatására rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek májustól a legrászorultabb fogyasztók, akik esetében így nem elképzelhetetlen a gázárak 40-45%-os emelkedése sem. Ezt tetézi, hogy a következő fűtési szezonig szintén a további áremelkedés irányába mutatnak a szakértői várakozások.

Tegnap 15%-os gázáremeléstől volt hangos a sajtó azt követően, hogy az egyik napilap kormányközi forrásokat emlegetve ilyen mértékű növekedést emlegetett, amelynek hátterében részint a forint/dollár árfolyam változását, valamint egy, a Magyar Energia Hivatal által - állítólag - bevezetni tervezett 4 forintos korrekciós újbóli alkalmazását említették.

Ezzel párhuzamosan a kormányzat IMF-nek tett vállalással összhangban április 30-át követően, a fűtési szezon végével várhatóan megszűnnek a gázár-támogatások is, amelyek hatalmas költségnövekedést generálhatnak az érintett lakosság körében.

A támogatás jelen esetben egyébként az öregségi nyugdíj arányában van meghatározva attól függően, hogy egy adott család egy főre jutó jövedelme hányszorosát teszi ki ennek. Ez alapján négy különböző kategória került meghatározásra, amelyek az alapárhoz mérten fogalmaznak meg fix köbméterenkénti kedvezményt egy bizonyos fogyasztásmennyiségig (alapesetben évi 2000 m3, nagycsaládosok esetében 4000m3, bár az idei év támogatási időszakának megrövidülése miatt ez 1,200 és 2,400 m3-re változott).


Piaci információink alapján egy 10-15%-os áprilisi emelkedés korántsem lehetetlen, aminek hátterében az olajár és a forint/dollár árfolyam változása áll, míg a külön "négyforintos elem" tervezett bevezetéséről nem tudtunk meg többet.

A pontos változás tehát egyelőre ismeretlen, és az is kérdéses, hogy a választási kampányidőszak közepén milyen nyomás nehezedik majd az ármegállapítást eszközölő, illetve a beérkezett árváltoztatási kérelmeket elbíráló Energia Hivatalra, de jelenleg úgy tűnik, hogy a min.10%-os emelkedés elkerülhetetlen, ami komoly költségtényező lehet azoknak a családoknak az életében, amelyek eddig a legmagasabb támogatási besorolásba (I.) tartoztak.

A januári tarifákhoz képest az I. kategóriába tartozók májusban, a támogatás megszűnését követően, a korábbi 100 forintos köbméterenkénti ár helyett egy áprilisi 10%-os emelkedés esetén 138 forintot fizetnének, ami 15%-os emelkedés esetén már 145 forintra emelkedne, de természetesen ugyanezek az árak lennének érvényesek az összes többi lakossági fogyasztóra is (csak ők magasabb bázisról indulnak).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Ez százalékban kifejezve a leghátrányosabb csoport esetében 40-45%-os áremelkedést sejtet, de a II. besorolásban is 30-35%-osat, illetve a III. kategóriában 15-25%-os emelkedést eredményezne.


Nagy kérdés, hogy a jelenleg támogatásokban részesülők, akik összesen meghaladják a magyar lakosság 10-12%-át miként lesznek képesek kezelni az áprilisban, illetve májusban várható áremelkedést.

Habár a probléma várhatóan elodázható majd a következő fűtési szezon kezdetéig, a feszültségek kialakulása jelen körülmények között elkerülhetetlennek tűnik, ráadásul a legtöbb szakértő enyhén emelkedő olajárral számol az év folyamán, ami irányt mutat a gázárak további növekedésének is.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem