2007 június 30-ig kellett volna leadni azokat az elképzeléseket, amelyek alapján 2016 végéig 9 százalékkal csökkentenék az egyes tagállamok energiafelhasználásukat. Magyarország mellett további 11 tagállam késik az energiatakarékossági tervvel, ellenük az Európai Bizottság jogsértési eljárást kezdeményez - olvasható a Népszabadságban.
Korábban Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter arról beszélt hogy 2016-ig a kormány a hagyományos lakások korszerűsítésére 15-20 milliárd forintot fordítana, ehhez a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 100 milliárd forintos hitelkerete társulna.
Azonban az idén meghirdetett 2,4 milliárd forintos állami támogatásra a szigorú feltételek miatt alig akadt jelentkező. A panellakásokra, valamint a cégek energiahatékonyságára más pályázatok élnek.
A Bizottság emellett kijelentette, tisztában van azzal, hogy sok tagállamban már előrehaladott állapotban van a terv. Az uniós anyag egyébként leszögezi a tagállamok célul tűzték ki azt is, hogy 2020-ig 20 százalékkal növeljék energiahatékonyságukat.
Felsmann Balázs, az energiatakarékossági program kidolgozásáért felelős gazdasági tárca szakállamtitkára elmondta, Magyarország ugyan vállalja a 9, illetve a 20 százalékos energiahatékonyság-növelést, azonban csupán a GDP jelenlegi szintje mellett. Ez tehát azt jelenti, hogy a szám a gazdasági fejlődés arányában csökkenni fog.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








