Az idei évben jelentős mértékben növekedhet a könnyűszerkezetes házak aránya az újépítésű családi és ikerházakon belül, a készház-piac szereplői azonban arra számítanak, hogy a 2006-2007-ben tapasztalható fellendülés nem tart majd sokáig.
Az idén várhatóan 2100 készház épül majd országszerte, ez erős növekedést jelent a tavalyi 1710-es értékhez képest, a szakértők szerint azonban még mindig több évtizedes lemaradásban vagyunk Ausztriához képest. Ezt az is mutatja, hogy nálunk még az építtetők 70-75 százaléka kéri kulcsrakész állapotba a lakását, míg nyugati szomszédunkban ez arány pontosan fordított. Az osztrák vásárlók szeretik a saját ízlésüknek megfelelően alakítani a belső területeket.
Jelenleg hazánkban egy kulcsrakész könnyűszerkezetes ingatlan ára eléri a négyzetméterenkénti 130-150 ezer forintot, persze ennél olcsóbban is kaphatunk, ha elmondunk a számláról. A klasszikus, nagypaneles készházak ára pedig 170-220 ezer forint között mozog.
A technológia előnye az energiatakarékosság és a gyors felépíthetőség (az alap elkészülte után a felépítmény akár már 6 hét alatt elkészíthető). Emellett a készházak esetében könnyebben alkalmazhatóak a megújuló energiaforrások.
Az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke, Kárpáti József a Világgazdaságnak elmondta, hogy készházasok között egyre nagyon súlya van a Makész-védjegynek, amely minőségi garanciát is jelent a vevőknek.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Fazekas Péter, a Trendhaus Hungária ügyvezető igazgatója a fizetőképes kereslet visszaesésére számít, bár a társaság jövőjét viszonylag optimistán látja, és 10-15 százalékos árbevétel-növekedést jósol.
Az építtetők egyre nehezebben teremtik elő az önrészt, mondta el Kiss László, az Anico Kft. értékesítési igazgatója, ez azonban nem az egyetlen hiba, a számla nélkül rossz minőségben dolgozó vállalkozások ugyanis jelentősen rontják a készházak megítélését.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






