11 °C Budapest

Nem mindegy hol áll a házad - többet fizethetsz, mint a többiek

Pénzcentrum
2007. február 12. 10:00 1 perc

A Siófok üdülőövezetében élők aláírásgyűjtéssel tiltakoznak az építményadó-emelése ellen, illetve amiatt, hogy a Balatonhoz közelebb fekvő ingatlanok után tizenháromszor több építményadót kell fizetni, mint a vasúttól délre épültek után - írja a Magyar Nemzet.

A vasút és a Balaton közötti ingatlanok esetében, egy kilencven négyzetméteres családi ház, vagy nyaraló után évi 80 000 forintot kell fizetni, míg a távolabb álló ingatlan után hatezret. A magasabb adó sújtotta területen minden ingatlan adóköteles, a vasúttól délre azonban a 80 négyzetméteresnél kisebb lakóingatlanok adómentességet élveznek.

Balázs Árpád polgármester szerint az adóemelésre azért van szükség, mert az önkormányzatnak bevételre van szüksége, s szerinte a rendelet megírásakor az ingatlanok átlagértékéhez igazodtak. A polgármester azt is hozzátette, hogy aki anyagi és egyéb életviteli körülményeire hivatkozva kérvényezi, az részleges, vagy teljes építményadó-mentességet kaphat.

A jelenség azonban nem egyedülálló a Balaton közelében, Balatonfüreden átlagosan 5 százalékkal emelkedik az ingatlanadó. Bóka István polgármester tájékoztatása szerint náluk a tóparttól való távolság függvényében három adózási sávot alakítottak ki. Hasonlóan járt el Balatonföldvár önkormányzata is. Zamárdi, Balatonlelle és Balatonboglár viszont nem tesz különbséget távolság tekintetében az adókivetésben.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?