7 °C Budapest

3 változat az ingatlanadóra - Mire számíthatunk?

Pénzcentrum
2007. február 9. 09:00 1 perc

Múlt pénteken a miniszterelnök részvételével tárgyaltak a kormánypártok az ingatlanadó ügyével kapcsolatban, azonban a kordonbontási akció miatt félbeszakították a tanácskozást. Emiatt az álláspontok érdemi ütköztetése elmaradt - tudta meg a Világgazdaság kormánypárti forrásokból.

Szocialista politikusok véleménye szerint az első koalíciós konzultáció meghiúsulása nem okoz majd csúszást a menetrendben. Szerintük elég egy-két hasonló egyeztetés ahhoz, hogy összecsiszolt álláspont szülessen, tehát a politikai döntés még ebben a hónapban, esetleg március elején megszülethet.

A kabinet a szocialista képviselők szerint áprilisban vagy májusban adhatja áldását a tervre, a parlament pedig júliusban le is zárhatja a törvényjavaslat tárgyalását. A lap információi szerint a Pénzügyminisztérium is ezt szorgalmazza. Más vélemények szerint azonban csak ősszel tárgyal a parlament.

A minél gyorsabb megalkotás mellett érvelők szerint azért van szükség az első félévben kihirdetett törvényre, mert az önkormányzatoknak elegendő felkészülési időt kell biztosítani, hogy elláthassanak minden rájuk háruló feladatot. A konvergenciaprogram egyértelműen 2008-at tartalmaz, ezért ehhez kell igazodni.

A lap értesülései szerint jelenleg 3 alternatíva van versenyben, az egyik államháztartási szinten nullszaldósra hozza ki az adó bevezetését, a másik nettó 40-50 milliárd bevétellel számol, a harmadik bevezetése pedig akár nettó 150-200 milliárd forintot is jelenthet. Mindegyik tervezet közös eleme, hogy lennének mentességi elemek.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 08:13