2 °C Budapest

Hol érdemes garázst venni? - Egy év alatt haszon?

Pénzcentrum
2006. szeptember 11. 08:09

Valószínűleg elég kevés azon budapesti autósok száma, akik nem kaptak még kedves kis kék csomagot a közterület felügyelőktől, valószínűleg még kevesebben vannak, akik örültek az ajándéknak. Az állandó belvárosi parkolási problémák elkerülésére sokan hajlandóak lennének áldozni, de egy garázs vagy parkolóhely megvételétől ódzkodnak, mert természetesen számukra az lenne a legoptimálisabb, ha mindig az aktuális munkahelyük közelében tudnák az autójukat biztonságba helyezni. Beléphetünk ebbe a körbe, mint közvetítők, vagyis megvásárolhatjuk a garázst, és aztán bérbe adhatjuk azt, nézzük megtérülne-e a befektetésünk.


A belvárosban (V.,VI., VII. kerület) az Otthon Centrum (OC) elemzője, Sallai Ákos szerint legalább két-három ezerrel több bejelentett autó van, mint amennyi parkolóhely, ezek az autósok állnak az utcán és a tilosban. A parkolóhely problémát súlyosbítja, hogy míg az újonnan épített társasházakhoz kötelező annyi parkolóhelyet kialakítani, mint ahány lakás van, de a századelős polgári lakóházak felújítására ez a szabály nem érvényes. Emellett a kerületek módosíthatják, a budapesti szintű előírást úgy, hogy a garázs megépítése helyett a garázshelyek arányában pénzbeli megváltást fizetnek az önkormányzatoknak, akik az ilyen forrásokból befolyt jövedelemből saját terveinek megfelelő parkolókat építhet. Ez a külvárosi kerületekben, ahol a garázsok értékesítése nagyobb problémát jelent (körülbelül 20-30 százalékukat tudják értékesíteni átadás előtt) megfelelő megoldás lehet, hiszen főleg a mélygarázsok megépítése rendkívüli mértékben megnöveli az építtető kiadásait, akár annyira, hogy haszna az eladatlan garázsokban ragadhat.

A fővárosi garázspiacon a legfrekventáltabb helyeknek a belvárosi kerületek és a külvárosi lakóparkok számítanak. A belvárosban akár 3-4,5 millió forintot is ki kell adnunk egy 12-15 négyzetméteres "garázsért", amely általában inkább egy fallal nem körülhatárolt őrzött mélygarázsban lévő beállót, vagy fedett parkolóhelyet jelent. De a felszíni parkoló helyekért is elkérnek esetenként 2 millió forintot. Ha klasszikus sorházi különálló garázst keresünk, azt leginkább a zöldövezeti lakóparkok környékén találhatunk, és körülbelül 3-4 millió forintért vásárolhatjuk azt meg. A legmagasabb garázsárakkal azonban mégsem ezeken a helyeken találkozhatunk, ugyanis a budai várkerületben akár 5,5 millió forintért is vehetünk parkolásra alkalmas helyet.

Az új lakástulajdonosok két okból óvakodnak attól, hogy a lakásukhoz rögtön megvásárolják a garázst, garázsrészt is. Az egyik az, hogy a garázs után ki kell fizetni a 10 % illetéket, amely egy belvárosi építmény esetében elég nagy többletköltséget jelent. Sok esetben az egyébként is szűkös forrásokból, vagy hitelből vásárlóknak erre az összegre igencsak nagy szükségük van a költözködés idején. Másrészt a garázsokra nem lehet lakáshitelt felvenni, csupán szabad felhasználású jelzáloghitelt, amelynek feltételei jóval kedvezőtlenebbek. Így fordulhat elő az, hogy még a belvárosban sem tudják az összes parkolóhelyet értékesíteni az átadás előtt. A megmaradt garázsokhoz általában nyomottabb áron lehet hozzájutni, ez számunkra, befektetési célból vásárlók számára jól jöhet, érdemes ezért jól körülnézni és megkérdezni az ismerősöket, mielőtt döntenénk.

Az Otthon Centrum szakértője kérdésünkre elmondta, hogy a belvárosi kerületekben akár 25-40 ezer forintos bérleti díjjal is kiadhatók a garázsok, míg budapesti viszonylatban átlagosan 15-20 ezer forintot kérhetünk el parkolóhelyünkért havonta. Ha egy négy és fél millió forintos kezdő befektetéssel számolunk, akkor kezdeti költségeink körülbelül tíz év alatt térülnek meg, ez az ingatlan piacon átlagos megtérülési időnek számít. Azonban nem feltétlenül kell kivárnunk a 10 évet, akár egy év alatt is tisztességes hozamot realizálhatunk az ingatlanunk árának növekedéséből, Sallai Ákos szerint a nyugati példákból kiindulva a garázsárak 2-3 éven belül emelkedésnek indulnak, sőt pontosan szűkösségük miatt meghaladhatják a lakások értéknövekedésének mértékét.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Épül a négyes metró, ezt szinte mindannyian megtapasztalhattuk a lezárások miatti dugókban ülve, de vajon érdemes-e már most a metró vonala mellett a még alacsonyabb árakon vásárolni garázst? A szakértők erre azt felelték, hogy jelenleg ennek a befektetésnek a megtérülési ideje még bizonytalan, hiszen nem tudhatjuk, hogy tervezi-e a főváros több ezer férőhelyes parkolóházak megépítését, amely nyugaton jellemző. Ugyanis, ha ezek megépülnek, valószínűleg nem tudunk majd jelentős hasznot elérni a bérleti díjakból. Emellett sajnos Magyarországon pontosan ezeknek a parkolóházaknak a hiánya miatt még nem honosodott meg a park&rail rendszer, amelyet nyugaton már sikeresen alkalmaznak, vagyis hogy a külső területeken lakók egy közlekedési csomópontban leparkolnak és onnan tömegközlekedéssel utaznak tovább.

Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy a "garázs-befektetés" az ingatlanpiacon kis tőkének számító 3 millió forinttal is elindítható befektetés, amely átlagosan 10-15 év alatt térül meg a bérleti díjakból. A garázsok továbbértékesítése viszont viszonylag könnyű, emellett a szakemberek szerint a közeljövőben jelentős áremelkedés várható, így akár egy év után is hasznot hozhat nekünk a befektetett pénzünk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?