Egy kaposvári iskola farsangjáról száműzték a népszerű Nyerd meg az életedet (Squid Game) sorozat jelmezeit, mivel az intézmény nem kíván teret adni az abban megjelenő...

Nem értek egyet azzal, hogy aki nem éri el az 50 pontot, ne lehessen felvenni gimnáziumba – mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Népszavának. Tavaly a felvételizők 97 százalékát vették fel középiskolába, akik nem jutottak be, a májusi rendkívüli felvételi eljárásban próbálkozhattak újra. Az idei évben viszont az oktatásirányítás egy új ajánlása szerint arról szól, hogy olyan tanulókat "ajánlott" felvenniük a négy évfolyamos képzésre, akik az írásbelin minimum 50 pontot érnek el. Szombaton több tízezer diák vág neki a középiskolai írásbeli felvételinek.
A nyelvi előkészítő esetében 60 pontot, a hat és nyolc évfolyamos képzéseknél 70 pontot "ajánlott" elérni a 100-ból azoknak a felvételizőknek, akik gimnáziumokba szeretnének bekerülni - írja a lap. Az OH adatai szerint a 2024-es központi felvételin a nyolcadikosok átlagpontszáma 51,2 pont, a hatodikosoké 58,6 pont, a negyedik osztályosoké 67 pont volt. Az ajánlás betartásával sokakat nem vennének fel: tavaly a nyolcadikosok 47,8 százaléka (21,4 ezer fő) szerzett kevesebb pontot 50-nél. A hatodik osztályosoknak pedig csupán 23,15 százalékuk (a 9344-ből 2163 fő) ért el 70 vagy annál magasabb pontszámot.
2025-ben is várhatóan több tízezer diák írja meg január 18-án, szombaton a központi írásbeli középiskolai felvételit. Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint a mostani tanévben 543 középiskola (az érintett intézmények 48 százaléka) írta elő a központi írásbelit, ami nagyjából megegyezik a korábbiakkal: tavaly 535 középiskola tett így, és végül több mint 72 ezer diák vizsgázott - írják.
A Klebelsberg Központ korábban azt közölte: minden esetben az iskola dönt arról, az ajánlást – amelyet a gimnáziumi képzés presztízsének növelésével indokoltak – figyelembe veszi-e.
A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter a lapnak elmondta: "Ez nem egy jogszabály, nem kell kötelezően alkalmazni. Inkább csak azt mutatja, a diákoknak ezeket a pontszámokat kellene elérniük vagy megközelíteniük ahhoz, hogy a gimnáziumi továbbtanulás ne okozzon nagy nehézséget számukra, tanulmányaik során sikeresek legyenek és leérettségizzenek. Azzal viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy aki nem éri el például az 50 pontot, azt ne lehessen felvenni gimnáziumba."
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy budapesti általános iskola igazgatója szerint érezhető kormányzati szándék a gimnáziumokban továbbtanulók számának mérséklése, különösen a hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumok esetében. Ezt a vélekedést erősíti a Klebelsberg Központ lapnak korábban küldött tájékoztatása is, mely szerint a gimnáziumok presztízsének növelése mellett cél az is, hogy a diákok a megfelelő helyen tanuljanak, úgy a gimnáziumokban, mint a szakképzésben egyaránt.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


