Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából 9 magyar város városnéző kisvonatai tematikus irodalmi utazásokat indítanak.

Magyarország a 22. helyen áll uniós összevetésben a 25-64 évesek oktatásban és továbbképzésben való részvételt vizsgáló rangsorban. Az Eurostat adatai szerint az említett korcsoport 7,9 százaléka tanult valamit, míg az uniós átlag 11,9 százalék volt.
Magyarország a 22. helyen áll uniós összevetésben abban a rangsorban, mely a 25-64 évesek oktatásban és továbbképzésben való részvételét vizsgálta tavaly – derült ki az Eurostat adataiból. Eszerint Magyarországon az említett korcsoport 7,9 százaléka tanult valamit, míg az uniós átlag 11,9 százalék volt. A férfiak esetén az adat kicsit rosszabb, 6,7, nők esetén pedig kicsit jobb, 9,2 százalék.
A novekedes.hu szerint regionálisan is nagyok a különbségek: a budapesti érték 8,3, a nyugat-dunántúli 6,4, a dél-alföldi viszont 12,8 százalék. Az országos átlag 2018-ról 2022-re 1,9 százalékponttal javult, a budapesti viszont 1,1 százalékponttal romlott.
A legnagyobb előrelépést Dél-Dunántúl mutatta, ez 6,3 százalékpontnyi. Meglepő ugyanakkor, hogy a legalacsonyabb értéket Nyugat-Dunántúlon találhatjuk, ahol jellemzően nagy multinacionális cégek működnek, igaz, elsősorban összeszerelő munkahelyeket tartanak fenn.
A felnőttképzési listát egyébkként Svédország, Dánia, Hollandia és Finnország vezeti.

Állami ösztöndíj feltételei 2025-ben: kinek jár állami ösztöndíj és mikor szükséges a visszafizetése
A felsőoktatásban tanulók számára az állami ösztöndíj jelentős anyagi támogatást jelent, de szigorú feltételekhez kötött. Nézzük meg, mik ezek és kinek jár pontosan ez a...

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


