Hogyan vélekednek a kötelező szűrővizsgálatokról az egészségtudatosság éllovasai, az egészségpénztári tagok?
Megindult a roham a szeptemberi slágertermékekért: nem hiszed el, milyen áron juthatsz hozzá
Megjelent a Lidl Magyarország iskolakezdési katalógusa, melyben a tanszerek, kreatív eszközök, könyvek és egyéb, tanuláshoz kapcsolódó termékek széles kínálata megtalálható. A július 27-től elérhető árucikkek esetében az áruházlánc kiemelten ügyelt arra, hogy a lehető legjobb árakat tudja biztosítani vásárlói számára, így számos termékhez a tavalyi árakon lehet hozzájutni. Az áruházlánc célja, hogy megkönnyítse a tanévkezdést a magyar családok számára.
A Lidl Magyarország minden évben kiemelten készül az iskolakezdésre, ezért a több héten át tartó „Velünk gyerekjáték a sulikezdés” kampányának keretében áruházaiban közel 200-féle, az oktatáshoz kapcsolódó termék érhető majd el.
Az áruházlánc arra törekszik, hogy az óvodás, általános és középiskolás, és az egyetemi hallgatók is megtalálják a kínálatban a számukra szükséges termékeket, mindezt olcsón. A vállalat első nagy tanszerakciója július 27-től indul, de az érdeklődők már előre szemezgethetnek a kínálatból, az iskolakezdési katalógus ugyanis elérhető online és az áruházakban is megtalálható nyomtatott formában.
Tapasztalataink alapján a vásárlók leginkább a különféle írószereket, a széles füzetválasztékot, a tolltartókat és a csomagolástechnikai eszközöket keresik, de a szintén népszerű ergonomikus iskolatáskák, hátizsákok, uzsonnásdobozok, kulacsok, LCD írótábla és számos könyv is kikerül majd áruházaink polcaira. Akciós árpolitikánk részeként különös figyelmet fordítottunk arra, hogy minden esetben – így a tanévkezdéshez kapcsolódóan is - minőségi és kiváló ár-érték arányú termékeket biztosítsunk. Idén ráadásul számos termék, köztük színesceruzák, temperák, vonalzók, festékek, író- és rajzlapok, gyűrűs mappák, körzőszettek a tavalyi áron vásárolhatóak meg, ami nagy könnyebbséget jelenthet a magyar családoknak
– emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az elkövetkező hetekben is érdemes azonban figyelemmel követni a diszkontlánc akciós újságait, mert hétről-hétre újabb és újabb termékekkel, így például a tanszerek mellett íróasztallal, divatos és minőségi gyermekruházattal, vagy kimondottan az egyetemistáknak szánt háztartási eszközökkel, textiltermékekkel találkozhatnak a vásárlók szuper árakon.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.