14 °C Budapest
Itt a bejelentés: egy csapásra változik meg az összes magyar tanár helyzete

Itt a bejelentés: egy csapásra változik meg az összes magyar tanár helyzete

2023. március 29. 09:33

A kormány végül mégis eltörli a pedagógusok közfoglalkoztatotti státuszát, és egy másik jogi státuszt vezet be helyette - ez derült ki egy új parlamenti dokumentumból. A pedagógus-szakszervezet képviselői szerint a döntés több téren is hátrányos helyzetbe hozhatja a pedagógusokat. A törvény 2023 júniusától léphet hatályba.

Habár Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly ősszel még cáfolta, hogy a kormány eltörölheti a pedagógusok közalkalmazotti státuszát, most úgy tűnik mégis megszületett a döntés - írta meg az Index.

"Teljesen új jogállást hoz létre, sem a közalkalmazotti törvény, sem a munka törvénykönyve alá nem tartoznak majd, rengeteg kérdéskörben hátrány éri a pedagógus kollégákat, például a felmentési idő kérdésében, a fegyelmi kérdéskörben" - így véleményezte a tervezetet március elején Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

Pintér Sándor nevében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára most azt írta: „A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról című törvénytervezet célja, hogy létrehozza a köznevelés ágazati sajátosságaihoz igazodó új jogviszonytípust, a köznevelési foglakoztatotti jogviszonyt, amely fenntartótól függetlenül minden köznevelési intézményben dolgozó pedagógus számára biztosítja a foglalkoztatás kereteit....Ezáltal tehát egy, az ágazat sajátosságaihoz igazított saját törvény vonatkozik majd a pedagógusok foglalkoztatására" - írta Rétvári Bence, elismerve ezzel azt, hogy eltörlik a közalkalmazotti státuszt. A politikus azt is közölte, hogy a tervek szerint a törvény 2023 júniusától léphet hatályba.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 10:34