A farsangi tombolaszezon nemcsak vidám közösségi programokat, hanem komoly jogi kötelezettségeket is hoz:
A miniszter szerint ésszerű lenne átszervezni az iskolai szüneteket, de a pedagógusok azt kérik, hivatalosan is legyen ez kimondva.
A családok egy részének már lehet programja az őszi szünet idejére, ezért náluk gondot jelentene a szünetek átszervezése - ezt mondták az RTL Híradónak nyilatkozó iskolaigazgatók arra, hogy a tervek szerint elmaradna a teljes őszi szünet a rezsiemelések miatt. Azt is mondják, hogy erről még ebben a hónapban szeretnék világosan látni.
A Nemzeti Pedagóguskar azután reagált így, hogy csü7törtökön Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: szerinte ésszerű lenne, ha az őszi szünet ebben a tanévben teljesen elmaradna, és cserébe kissé hosszabb téli szünettel lehetne számolni. A pedagógusok azonban most hivatalos döntést szeretnének, mert moint fogalmaznak, a családokat nehéz helyzetbe hozná a hirtelen átszervezés. Az őszi szünet a tervek szerint október 29-től november 6-ig tartana, és november 7-én, hétfőn térnének vissza a diákok az iskolapadokba.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







