A kormány bejelentette, hogy a családi adókedvezmény duplázását tervezik, ugyanakkor ha az inflációt és a bérnövekedést is betesszük a képletbe, akkor ez csak aprópénz lesz.
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal előzetes tájékoztatója a 2021/2022-es tanévről, melyből kiderül, hogy az általános iskolákban pusztán 6 százalék volt a 30 év alatti, fiatal pedagógusok aránya. Ezzel szemben zoknak a pedagógusoknak az aránya, akik a 60. életévüket is betöltötték 11,8 százalék.
A 6 éves kortól kötelező beiskolázásnak is megvan az „eredménye” a Népszava közlése szerint: az elsősök körében buktak a legtöbben. A KSH is elismeri, hogy a 6 évesek kötelező beiskolázásának nagy szerepe van abban, hogy az elsősök száma mintegy 102 ezerre emelkedett a 2019-es 91 ezerről. Szakértők arra figyelmeztettek, az intézkedés miatt sok kisgyermek éretlenül kerülhet be az iskolába. Az évismétlők aránya az első évfolyamon volt a legmagasabb (4,6 százalék), míg a többi évfolyamon 1-2 százalék vagy ennél is kevesebb.
A tanulók száma 1,8 millió volt a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben a 2021/2022-es tanévben, ami 12 százalékos csökkenés 2010 óta. Az óvodai férőhelyek száma mintegy ezerrel bővült 2010-hez viszonyítva, 387 ezerre, miközben a kihasználtság csökkent 82 gyermek jutott száz óvodai férőhelyre. A települések 69 százalékában volt csak a gyermekeknek közvetlen hozzáférése az óvodai neveléshez. A 6 éves óvodások aránya pedig a 2019-es 63,7 százalékról 50,6 százalékra csökkent a tavalyi tanévre. Az elsősök száma mintegy 102 ezerre emelkedett a 2019-es 91 ezerről.
Tovább emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI-s) tanulók száma is, a 2021/2022-es tanévben 97,3 ezren voltak, míg egy évvel korábban 92,8 ezren. Az általános iskolásoknak összességében 8,1 százaléka volt SNI-s; míg az első évfolyamon 6,5 százalék volt az arányuk, a nyolcadik évfolyamra már megközelítette a 10 százalékot:
A korai iskolaelhagyók (a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkező 18-24 évesek) aránya alig változott az utóbbi évben: 2020-ban 12,1 százalék volt, 2021-ben 12 százalék. Az Európai Unióban a magyarországi az ötödik legmagasabb arány. A végzettség nélküli iskolaelhagyásban nagy szerepet játszik a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók arányának alakulása: a 2021/2022-es tanév első félévben arányuk összességében 8 százalék volt, de nagyok a területi különbségek: míg a fővárosban 4 százalék alatti volt a mutató mértéke, addig Nógrád megyében elérte a 17 százalékot. A lemorzsolódás a roma fiatalok körében különösen magas, 2021-ben 60,8 százalék volt - írja a lap.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2010 és 2021 között több mint két és félszeresére, 8 százalékról 21,1 százalékra nőtt az egyházi, felekezeti középiskolák aránya. Az egyházak által fenntartott gimnáziumi feladatellátási helyek aránya 13,9 százalékól 29,5 százalékra nőtt 2021-re, a szakképző intézményeké pedig 5,1 százalékról 15,7 százalékra. Az állami gimnáziumokba járó diákok száma tovább csökkent, arányuk 62 százalék volt, az egyházi gimnáziumokba járóké viszont 27 százalék fölé nőtt.
Hamarosan kezdődik az iskola
Még két hét van a nyáriszünetből, így nem csoda, ha sokan elkezdtek már készülni az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.