7 °C Budapest
Itt vannak az első ponthatárok: itt húzták meg a vonalat a neves középiskolák

Itt vannak az első ponthatárok: itt húzták meg a vonalat a neves középiskolák

2022. február 9. 10:46

Több, népszerű gimnázium bejelentette, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évben is csak azokat a diákokat hívja be a felvételi második fordulójára, azaz a szóbeli megmérettetésre, akik korábban a központi felvételin elértek egy bizonyos ponthatárt. Mutatjuk, hogy mire lehet számítani az idén!

Január végén lezajlottak a gimnáziumi központi felvételi vizsgák és ezzel párhuzamosan több intézmény is bejelentette, hogy hány pontot kell elérniük a hozzájuk jelentkezőknek ahhoz, hogy behívják őket szóbelire, írta meg az Eduline.

A Budapesti Babits Mihály Gimnázium a hírportál információi szerint a nyolcosztályos képzések esetében azokat hívják be, akik az írásbelin legalább 60 pontot szereztek. A négyosztályos képzésre jelentkezők esetében pedig 55 pontnál állapították meg a minimum ponthatárt.

Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium is közzétette, hogy csak azok jelentkezését várják, akik a központi vizsgán minimum 77 pontot szereztek. Ezzel szemben az Újbudai Széchenyi István Gimnázium összes tagozatán maximum 400 pont szerezhető, bár mindegyik osztály esetében más pontszámítás érvényes. Azt viszont tudni lehet, hogy ahhoz, hogy az angol nyelvi előkészítős, a média- és művészeti tagozat szóbelijére behívják az oda vágyó diákokat a hozott pontszámuknak 194-nek kell legalább lennie. Ez hasonlóan az egyetemi felvételihez a központi írásbeli megduplázásával és az utolsó két félévben szerzett jegyek összegének kétszeresével érhető el. Viszont aki jól teljesít a központi felvételin és legalább 75 pontot szerez az a szóbelin maximális pontszámot kap.

A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihány Gimnáziumában már kicsit egyszerűbb a pontszámítás, hiszen ők a minimum pontszámot 50 pontban határozták meg. Ugyanakkor, az ide vágyó tanulóknak is megéri jó írásbelit írni, hiszen ebben az esetben felmentést kapnak a szóbeli vizsgák alól.. Ezzel szemben a budapesti Szent Margit Gimnázium a felvételizőktől elvárja, hogy ne legyen egyes a félévi bizonyítványában. Ezen felül pedig legalább 45 pontot el kellett érniük a központi felvételin.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29