Vitézy Dávid elsődleges célja a hazai közösségi közlekedés, különösen a válságos helyzetben lévő MÁV megmentése és fejlesztése.
Hagyományosan októberben-novemberben tartják a középiskolák a nyílt napokat, ahol a következő szeptemberben induló osztályokról, tanulmányi területekről és a felvételi szabályairól tájékoztatják a szülőket és a diákokat. Azoknak, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, érdemes időben megnézni az iskolai szabályokat, sok gimnázium ugyanis szigorított a belépésen.
Egy budapesti középiskolában nem csak a védettségi igazolvány volt kötelező, arra kérték a szülőket, hogy viseljenek maszkot a program teljes ideje alatt, és a felvételin nem érintett kisebb gyerekeket lehetőleg ne vigyék magukkal a tájékoztatóra - írja az Eduline.
Az elmúlt két hétben egyébként több budapesti és vidéki iskola szigorított járványügyi szabályain, és tette kötelezővé a maszkviselést a folyosókon, a mosdókban és a menzán. Van, ahol nemcsak a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt döntöttek így, hanem mert egyre több a felső légúti tünetek miatt hiányzó diák.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








