12 °C Budapest
Primary school classroom.

Padlóra küldi a magyar iskolákat a nyugdíjazási hullám: ezt már aligha lehet helyrehozni

2021. augusztus 11. 10:02

A kisebb településeken évek óta egyre több iskolában alkalmaznak utazó tanárokat, a rendszer azonban az érintettek szerint leginkább kényszermegoldás. A szakszervezet szerint a rendszerből 12 ezer pedagógus hiányzik, ha semmi nem változik, 4–5 éven belül padlóra kerülhet a közoktatás.

Az úgynevezett „áttanító pedagógus” – vagyis köznapi nevén utazó tanár óraadóként több iskolában is tanít egyszerre, főleg olyan régiókban, ahol nagy hiány van szaktanárokból. A rendszer azonban távolról sem ideális, és mind az érintett tanárok, mind pedig az intézmények számára sok hátránnyal jár. Nem véletlenül kavart nagy vihart Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnökének nyilatkozata, aki azzal érvelt az óraadó tanárok mellett, hogy nem kell minden iskolába külön kémiatanár - írja a hvg.hu.

Nem ért egyet azonban a Klebelsberg Központ elnökének felvetésével a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Totyik Tamás szerint az utazó tanárokkal ugyan ideig-óráig meg lehet oldani, hogy minden intézménybe jusson a hiányzó pedagógusokból, de a rendszernek rengeteg a hátránya, és ő is elismerte, hogy az intézményvezetők sem rajonganak érte. Más megoldás azonban egyelőre nincs, hiszen a PSZ számításai szerint jelenleg

körülbelül 12 ezer főállású pedagógus hiányzik a közoktatásból.

Ez a szám minden bizonnyal tovább fog romlani, méghozzá nem is a túl távoli jövőben. Totyik Tamás a lapnak úgy becsülte, a nyugdíjazások és a pályaelhagyás miatt a mostani 146 ezres létszám (ebben az óvodák, az általános iskolák és a középiskolák is benne vannak) a következő öt évben körülbelül 22 ezer fővel fog csökkeni.

Hét-nyolc évvel ezelőtt 15 ezer felvett hallgatóból mindössze 2 és félezer maradt a pályán, amihez hozzátartozik, hogy az egyetemeken a pedagógusképzésben a legalacsonyabb a lemorzsolódás aránya. A többség a diploma megszerzése után dönt úgy, hogy más állásban helyezkedik el, sokan pedig 1–2 év tanítás után menekülnek el a pályáról

– tette hozzá. Az alelnök szerint az elkeserítő számokon a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása sem segít, hiszen ők eleve csak heti 14 órában jöhetnek vissza, de sokan még ezt sem vállalják a megnövekedett munkaterhek miatt. „A pedagógusok teljesen ki vannak zsigerelve, az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb a tanítással lekötött munkaidő” – mondta Totyik Tamás.

Ráadásul, ez csak a konkrétan tanítással töltött órák száma, a tanításra fel kell készülni, és ehhez még hozzájön a szülőkkel való kapcsolattartás, vagy az adminisztráció. Ezt erősítette meg a szakszervezet 2019-es felmérése is, mely szerint

Magyarországon átlagosan heti 56 óra munka jut egy pedagógusra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Totyik Tamás tapasztalatai szerint jelenleg a legnagyobb tanárhiány a természettudományos tárgyak, az informatika, a matematika és az idegen nyelvek területén van, de rengeteg óvodapedagógus és iskolapszichológus is hiányzik. A szakszervezeti alelnök úgy látja, a vészharangot már rég meg kellett volna kongatni, ha ugyanis nem lesz változás, akkor 4–5 éven belül padlóra kerül a közoktatás.

A probléma egyáltalán nem csak a kisebb településeket érinti, Budapesten a XI. kerületben is tudunk olyan iskoláról, ahol 24 alsós tanítóból 9 hiányzik, de II. kerületi intézményekben, sőt egyházi iskolákban is egyre nagyobb a tanárhiány

– mondta.

A pedagógusok pótlásához a PSZ szerint legalább 7–8 évre lenne szükség, de amíg egy pályakezdő tanár bruttó 230 ezer forintot keres, a versenyszférában pedig ugyanez 340 ezer forint, nem lehet változásban reménykedni. „Egy 10 éve pályán lévő, gyermekét egyedül nevelő tanítónő fizetése a 2019-es számítások szerint nem éri el a létminimumot úgy, hogy ebben már minden pótlék benne van” – tette hozzá.

A tanári pályában a rendkívül alacsony bérek mellett a munkamennyiség sem vonzó a fiatalok számára. Mióta 2013-ban bevezették az egész napos iskolát, legalább 20 százalékkal növekedett a tanárok munkaterhe.

„Az egész napos iskola a hátrányos helyzetű régiókban ugyan pozitív lépés volt, de a tanárokra rengeteg plusz feladatot rótt. Nyugat-Európában a délutáni gyermekfelügyeletet, napközit a szociális szféra látja el, vagy a pedagógiai asszisztens feladata, ezzel szemben Magyarországon ez is a tanárokra hárul” – mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 9. 12:33