pink building

Ezt sok diák elfelejti elintézni még a nyáron: szeptemberben már veszett fejsze nyele

2021. július 12. 10:27

Budapesten a legolcsóbb a X., a XX., a XXI. és a XXIII. kerület, ezeken a részeken júniusban 120 ezer forintos volt az átlagos bérleti díj. Bár első blikkre meredek elképzelésnek tűnhet az, hogy Kőbányán, Csepelen vagy éppen Pesterzsébeten béreljen lakást az, aki az Astoria-Egyetem tér-Kálvin tér háromszögben, a Corvinus-BME tengelyen vagy éppen a Nagyvárad tér környékén tanult, érdemes kipróbálni, hogy tömegközlekedéssel hány perc alatt lehet beérni. Budapest-bérletet ígyis-úgyis kell vásárolni, az albérleti díjakban viszont nagy különbségek lehetnek kerülettől függően.

Nagyobb a választék, mint az előző években, és az árak is alacsonyabbak, de azért egyes helyeken idén is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik szeptembertől Budapesten tanulnak, és lakást bérelnének. A koronavírus-járvány miatt egyelőre óvatosan emelnek árat a lakástulajdonosok, ezzel pedig jól járhat, aki szeptembertől költözne - írja az Eduline.

Az ingatlan.com adatai szerint tavaly júliusban még 150 ezer forint volt az átlagos budapesti lakbér, idén 140 ezer forint. A legdrágább budapesti kerületek listája valószínűleg senkit nem lep meg: a II. és az V. kerületben 180 ezer forint volt az átlagos díj, de a XII., az I. és a III. kerületben is 150 ezer forintos átlaggal kell számolni. A vidéki egyetemvárosokban valamivel alacsonyabbak az árak: Debrecenben, Győrben és Szegeden 110 ezer, Pécsen pedig 100 ezer forint volt az átlagár idén júniusban. Egerben és Kecskeméten 100 ezer, Nyíregyházán és Kaposváron pedig 90 és 85 ezer forintos átlagos bérleti díjjal kalkulálhattok.

A szakemberek szerint sok mindentől függ, mennyiért lehet majd szeptembertől lakást bérelni – például attól is, hogy júliusban-augusztusban visszatérnek-e Budapestre és a nagyobb egyetemvárosokba a turisták, és hány tulajdonos adja ki újra a lakását az Airbnb-n keresztül. Ha folyamatosan erősödik majd az airbnb-s ingatlanok száma, az azt jelenti majd, hogy a hallgatók jóval kevesebb lakás közül választhatnak majd, főként a belvárosban.

A Rentingo.com azt tanácsolja az egyetemistáknak, hogy időben kezdjék el az albérletkeresést, mert elsőként a jó áron kínált, szép állapotú, egyetemekhez közeli lakások kelnek majd el. Az albérletpiacról már a ponthatárhúzás előtt érdemes beszerezni a legfontosabb infókat, átgondolni a szempontokat (mekkora a havi keret, egyedül vagy másokkal együtt bérelnétek, bútorozott vagy bútorozatlan lakás lenne jobb).

Azt sem árt megnézni, hogy a jelentkezési lapon megjelölt képzés óráit pontosan melyik egyetemi-főiskolai épületben tartják majd, és hogy a környéken milyenek az albérletárak. Mivel a kiadó szobák nagyon hamar elkelnek, ezért szoba helyett inkább lakótársat érdemes keresni, akikkel közösen kibérelhettek egy egész lakást – csatlakozhattok lakótárskereső Facebook-csoportokhoz, vagy a lakótárskeresők szolgáltatásait is használhatjátok.

Albérlet helyett magánkollégium

Ha az egyetemi/főiskolai kollégiumi hely nem jön össze, az albérlet viszont nem fér bele a családi büdzsébe, érdemes körülnézni a magánkollégiumokban – több ilyen működik Budapesten és a vidéki egyetemvárosokban is. Az ár jellemzően attól függ, hogy hány ágyas szobát bérelnétek: az egyik fővárosi magánkollégiumban havi 80 ezer forintot kell fizetni az egyágyas szobáért, míg a kétágyas szobákban élők jellemzően 60 ezer forintot fizetnek havonta. Ebben az összegben már a rezsi is benne van, viszont a legtöbb helyen egyhavi kauciót kérnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. november 27. vasárnap
Virgil
47. hét
November 27.
Advent (1.)
November 27.
Nemzetközi Aura nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
Private Investor Day 2022/2.
Vegyen részt INGYENESEN a PID2022 kóddal!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. november 26. 19:16