6 °C Budapest

Soha nem látott összefogás készül a magyar oktatásért: ez a nap is eljött

MTI
2020. március 23. 10:59

Informatikai szakemberek, pedagógusok, cégvezetők által létrehozott közösség nyújt segítséget a digitális oktatásban iskoláknak, pedagógusoknak és tanulóknak - köztük a fogyatékkal élő, illetve speciális nevelési igényű diákoknak is - egyeztetve az Emmi köznevelésért felelős államtitkárságával, hogy segíthessék a veszélyhelyzetben felmerülő oktatási problémák orvoslását - közölte az AMANÓBA közösség.

Mára már 160 oktatási intézménynél - általános iskoláknál, középiskoláknál és egyetemeknél - segítik a digitális oktatás gyakorlati alkalmazását az AMANÓBA - Együtt a közoktatásért a koronavírus-járvány idején önkéntes mozgalom tagjai. A Magyar Digitális Oktatásért Egyesülettel (MDOE) kötött megállapodás értelmében pedig technikai támogatásra és hardverre is számíthatnak majd az AMANÓBA közösségtől a MDOE tagjai.

A digitális oktatásra történő átállás egyik napról a másikra következett be a koronavírus-járvány miatt, és sem az oktatók, sem a diákok nem készültek fel a gyors váltásra, ehhez szeretne segítséget nyújtani a közösség 

- emelték ki. A közösség szakértő önkéntesei ingyen segítenek a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek megismerni a legfrissebb technikai megoldásokat, amelyek megkönnyíthetik a digitális oktatásra való átállást. Egy hét alatt 800 intézmény tanárai töltötték ki az AMANÓBA kérdőívét és eddig 160 iskolával kezdték el a digitális távoktatás bevezetésének folyamatát. Az érdeklődők a www.amanoba.com oldalon fordulhatnak segítségért a közösséghez.

Moldován Csaba, az AMANÓBA alapítója kifejtette, nem szoftvert fejlesztettek, hanem a meglévő lehetőségekhez hoznak létre szabadon hozzáférhető módszertani és technikai segítséget, oktatóvideókat, összegyűjtve a legjobb gyakorlatokat. A pedagógusok véleménye alapján 3+1 csomagból tudnak majd választani, amelyek az Oktatási Hivatal ajánlásában is szereplő Kréta és a Microsoft Office365 termékcsalád mellett a tanárok visszajelzései alapján népszerű egyéb szoftverekhez, a Moodle használatához és kifejezetten az alsósok oktatásához megfelelő keretrendszerekhez ajánlott és válogatott úgynevezett modulok kerülnek be, részletes útmutatókkal - összegezte Moldován Csaba.

Mivel a jelenleg elérhető digitális tananyagok csak korlátozottan alkalmasak a fogyatékkal élő, illetve speciális nevelési igényű diákok számára, a csapat Budapesten és Debrecenben is streaming stúdiót hoz létre a velük foglalkozó pedagógusok számára. Szintén a tanárok visszajelzése alapján külön kezelik az alsó tagozatosok, az érettségizők és az 5-11. évfolyamosok korcsoportjait, az eltérő igényekhez ugyanis eltérő technikai hátteret javasolnak a szakemberek - ez határozza meg a fejlesztés irányait.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A pedagógusok problémaként jelölték meg azt is, hogy a diákok jelentős részének nincs otthon számítógépe. "Dolgozunk az IVSZ vezetésével egy eszköztámogatási megoldáson, amihez most alakítjuk ki azokat az oktatási minimál erőforrás elvárásokat, amik szükségesek egy számítógép, telefon vagy tablet kiválasztása során, illetve ezek alapján rendszerezzük a felajánlásokat, hogy azok eljuthassanak a rászorulóknak" - fejtette ki. Az AMANÓBA önkénteseihez csatlakoztak a Google, a Microsoft és az Apple szakemberei. Támogatja a kezdeményezést a Telekom, a Telenor és a Vodafone. Aktív szakmai partnerük az ELTE Pedagógia Intézete, mestertanárok és távmunka szakemberek az ország minden részéről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem