Virtuális iskolapénzzel gazdálkodhatnak a gyerekek egy csepeli iskolában

2017. szeptember 23. 11:00

Elektronikussá válik a csepeli Burattino Általános Iskolában alkalmazott, virtuális pénzként működő pontrendszer, így elősegítve, hogy a diákok jobban megismerhessék a pénzügyi rendszer működését. A pontokat már betéti számlán is el lehet helyezni, kamatoznak, sőt hitelt is föl lehet venni rájuk.

A KPMG pályázatot hirdetett általános és középiskolák számára a gyermekek pénzügyi tudatosságát segítő képzési projektek pénzügyi és szakmai támogatására. A beérkező 64 pályamunka közül a zsűri a csepeli Burattino Alapítvány iskolaprojektjét választotta ki támogatásra.

A gyerekek a közösségi tevékenységért és a leghétköznapibb jótettekért is jutalompontokat kapnak, amiket az iskolai boltban levásárolhatnak, illetve összedobva közös programokra költhetnek.

Kiemelt helyen szerepel a diákok pontszerzési lehetőségei közt a kulturális programokon való részvétel, a hangszertanulás, sportolás, olvasás, közösségi munka. Fontos, hogy a boltban minőségi élelmiszereket és a szülőknek szóló ajándékokat, otthon használatos tárgyakat vásárolhatnak eleve kedvező áron

- mondja Keszthelyi István, a Burattino Egyesület elnöke.

A Burattino olyan magánintézmény, amiben általános és középiskola, szakképzés és gyermekotthon integráltan működik azzal a céllal, hogy komplex módon segítse a hátrányos helyzetű - többségében roma származású - gyermekeket és családokat. A Burattino iskolájába járó hátrányos helyzetű gyerekek számára a pénz gyakran egyet jelent az azonnal megvásárolható javakkal: édességgel, üdítővel, vagyis mindennel, ami a család nehéz helyzetében általában hiányzik otthonról.

A gyerekek és a családok éppen ezért, ha hozzá is jutnak, hamar kifutnak a pénzből. Ezen akart változtatni az iskola, amikor bevezették a virtuális pénzként működő pontrendszert.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A KPMG 9 millió forintos támogatásával, valamint szakmai és informatikai segítségével az eddigi papíralapú rendszert most egy elektronikus platformra terelik át, a virtuális pénzt pedig piaci alapokra helyezik, így a virtuális iskolapénz jövőre már elektronikus platformon, betéttel, hitellel, kamattal is operálhat. Az elképzelések szerint a rendszer a piaci ármozgásokat is modellezi majd, amennyiben bizonyos termékek ára az iskolai boltban a kereslet-kínálat szabályai szerint változik.

Robert Stöllinger, a KPMG vezérigazgatója az eredményhirdetésen hangsúlyozta, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztése közös gazdasági és társadalmi érdek, ezért a KPMG jövőre egy felméréssel teszteli majd a tanulók pénzügyi ismereteinek változását, és ha a projekt sikeres lesz, más iskoláknak is elérhetővé teszi azt.

NEKED AJÁNLJUK
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?