Lesújtó adat érkezett a magyar gyermekvédelemről: ezeknek a gyerekeknek esélyük sincs egy jobb életre
A pályázati feltételek között szerepel a munkaviszony megléte, miközben a lakások többsége az ország északi régiójában található.
A pályázati feltételek között szerepel a munkaviszony megléte, miközben a lakások többsége az ország északi régiójában található.
A szakértők szerint ha egy gyermek úgy nő fel, hogy feltétel nélküli szeretetet kap szüleitől, nagyobb valószínűséggel válik mentálisan és fizikailag egészséges felnőtté.
A gyermekvédelemben dolgozóknak egy júniusban kiadott rendelet értelmében elvileg átfogó alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük.
A Károlyi István Gyermekközpont intézményvezetője fizikailag bántalmazott egy ellátott gyermeket.
A Cseppkő Gyermekotthonban és más hazai intézményekben is komoly változások történtek a közelmúltban, miután több munkatárs nem volt hajlandó kitölteni a feddhetetlenségi nyilatkozatot.
A bicskei gyermekotthon volt igazgatójának kilenc áldozata kapott kártérítést, több tízmilliós összegekről van szó.
Az örökbefogadás, a gyermekotthonok és az magyar inkubátorok után megvizsgáltuk a hazai hivatásos nevelőszülő rendszert is.
A gyermekotthonokból kikerülő fiatal felnőttek teljesen más esélyekkel indulnak, mint családban élő kortársaik.
Átfogó pszichológiai alkalmassági vizsgálat jön a gyermekotthonok vezetőinél - jelentette be Rétvári Bence.
Egy állami fenntartású gyermekotthon nevelőjét tartóztatta le a rendőrség a múlt pénteken Békésen, miután azzal gyanúsítják, hogy az egyik megyei intézményben molesztálta az ott elhelyezett fiúkat.
2022-ben 5 gyermeket helyeztek el csecsemőmentő inkubátorban, de az az érték évről-évre meglehetősen ingadozó, 2014-ben ez a szám 11 volt.
A Pénzcentrum új elemzésében annak jártunk utána milyen statisztikák mutatkoznak a gyermekotthonok terén.
Uniós támogatással húsz leány elhelyezésére alkalmas speciális ellátást nyújtó, korszerű gyermekotthon épült Ópusztaszeren.
L.L. Junior ünnepélyes keretek között átadta a Cseppkő Gyermekotthon kis lakóinak azt a másfél millió forintot, amit a január 7-i Fekete Vonat-koncert után bevételként kapott.
Digitális oktatást kér a PDSZ.
A pedagógusok és szociális intézmények dolgozóinak korábbi teszteléséhez hasonlóan a szociális alapszolgáltatásban, a gyermekjóléti alapellátásban, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézeti ellátásban dolgozók - többek között falugondnokok, házi segítségnyújtást végző szociális dolgozók, családsegítők, utcai és közösségi szociális munkát végzők, hajléktalanellátásban dolgozók, gyermekvédelemben dolgozók - is jelentkezhetnek a koronavírus elleni célzott csoportos gyorstesztelésre - írja a kormányzati koronavírus-portál.
Havi bontásban mutatjuk, mikor utalják a családi pótlékot 2021-ben.
Nincs új a nap alatt, súlyos lyukak vannak a rendszerben.
Nagy segítség lehet.
Íme a családi pótlék igénylés és a családi pótlék utalás 2020 szabályai: mikor jön a családi pótlék, valamint hány éves korig jár a családi pótlék Magyarország esetében?