7 °C Budapest

Brutálisan drágul az egyetemista lét: így spórolnak a hallgatók

2017. szeptember 10. 10:00

Az egyetemi évek nagyon megterhelik a családi kasszát, de erre az időszakra egyre többen tudatosan készülnek, és már a gyermek kisiskolás korában elkezdenek rá félretenni. Egy kutatásból kiderült, mire, mennyit költ egy átlagos egyetemista, és mi az, amin a legtöbbet spórol.

Húsleves, rántott hús, csirkepörkölt és fasírt - ez a négy legnépszerűbb étel az anyukák körében, akik egyetemista gyermeküknek csomagolnak útravalót. Így jól lehet spórolni, hiszen egy év alatt így is közel egymillió forintot költ élelmiszerre egy átlagos magyar egyetemi hallgató. Vannak előrelátók, akik időben belevágnak, hogy félretegyenek gyermekeik, unokáik tanulmányaira. Ennek egyik eszköze az életbiztosítás. A CIG Pannónia saját adatai szerint a szülők gyermekük 6 éves korában kötik meg a biztosítást és kezdenek el az egyetemi évekre megtakarítani. Ők átlagosan évente 172 ezer forintot tesznek félre a gyereknek.

A felsőoktatási tanulmányok és az azzal párhuzamosan megkezdett önálló élet jelentősen megterhelik mind a hallgatók, mind a családjaik pénztárcáját. Különösen igaz ez azokra, akik otthonuktól távol folytatják tanulmányaikat. Ők azok, akik legfeljebb hétvégente élvezhetik a mamahotelek által biztosított kényelmet.

Anya főztjével spórolnak

Mindenki az albérletárak alakulásával van elfoglalva most, hogy indul a szemeszter a felsőoktatásban. Holott enni is kell: élelmiszerekre a biztosító 2016-os adatai szerint egy hallgató egy év alatt átlagosan közel egymillió forintot költ, amely összes költségeinek mintegy negyedét teszi ki. Sokan ezen a tételen próbálnak spórolni. Amellett, hogy igyekeznek olcsón étkezni, a hétvégére hazajáró diákok a következő hétre elegendő, előre lefőzött ételekkel megpakolt táskákkal térnek vissza kollégiumi szobájukba vagy albérletükbe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A biztosító által megkérdezett hallgatók válaszai alapján a legjellemzőbb "anyu főztje" ételek közé tartozik a húsleves, a rántott hús, a csirkepörkölt, és a fasírt. Elmondásuk szerint mindez nem csak kiadásaikat, hanem az olykor előtörő honvágyukat is csökkenti.

Kisiskolás korban érdemes elkezdeni

A CIG Pannónia egy korábbi, egyetemisták körében végzett felmérése alapján a diákok csupán 2 százalékának szülei tesznek, vagy tettek félre pénzt azzal a szándékkal, hogy a későbbiekben gyermekük életkezdését támogassák . Az időben elkezdett, kifejezetten az egyetemi évekre szánt előtakarékossággal azonban elkerülhető, hogy a családnak túlzott anyagi terhet jelentsen a gyermek diplomaszerzése, vagy hogy a családban bekövetkezett esetleges tragédia miatt már ne tudják anyagilag támogatni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem