Russell Westbrook, az NBA történetének legtöbb tripla-dupláját elérő kosárlabdázója, a 2017-es év legértékesebb játékosa (MVP) 18 szezon után bejelentette visszavonulását.
A felvehető hallgatóknak csak jutott be az egyik magyar egyetemre, ami akkora finanszírozás nehézséget okoz az intézménynek, hogy Kínában kezdett hallgatókat toborozni - írja a Magyar Nemzet.
A felvehető közel 1700 hallgatóból mindössze 428 jelentkező nyert felvételt idén. Ez komoly finanszírozási következményekkel jár, és ezzel a problémával a dunaújvárosi nem egyedüli intézmény a magyar felsőoktatásban. Hogy kimászhassanak a gödörből, idén 486 millió forintot fordít a DUE kínai állampolgárságú hallgatók toborzására, akiket az intézmény angol nyelvű alap- és mesterképzésére várnak.
A nagyobb egyetemek és főiskolák ugyan könnyebben viselték eddig ezt a helyzetet, de általánosan érzékenyen érintette az intézményeket a magyar hallgatók folyamatos csökkenése.
- mondta a lapnak Varga Júlia, az MTA oktatás-gazdaságtannal foglalkozó főmunkatársa. Megítélése szerint jelenleg is megfelelő számú érettségiző van a felsőoktatási helyek feltöltésére, ugyanakkor az állam adminisztratív eszközökkel szűkítette a felvehető hallgatók számát.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







