15-20 év múlva jelentkezik annak a gyereknek az életében a hiány, amit ma egy rohanó, lelassulni nem képes szülő ad neki – figyelmeztet Tari Annamária...
Az autista fiatalok iskolai beilleszkedését segítenék elő - írja a Magyar Idők.
Szakmai civil szervezetek megkeresésére hívta életre fél évvel ezelőtt Palkovics László oktatási államtitkár az autista gyermekek integrálását elősegítő köznevelési munkacsoportot. Az Autisták Országos Szövetségének elnökének elmondása szerint az egyik céljuk, hogy szülessen meg az új Nemzeti alaptantervhez illeszkedő szakmai módszertani útmutató.
A köznevelés rendszerében ugyanis az autista gyerekek ellátására egyre nagyobb kihívás mind szakmai, mind mennyiségi tekintetben - hívta fel a lap figyelmét Kővári Edit, a szövetség elnöke. Jelenleg kevés az olyan intézmény, ahol az autizmus terén képzett gyógypedagógus munkatársat foglalkoztatnak, így a legtöbb autista gyerek magántanulóvá válik.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






