Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő hetekben Magyarországon.
Az iskolai papírgyűjtést bevett gyakorlatát szabná át az állam egy törvénytervezettel, a gyerekek által összegyűjtött papír is az államhoz menne - írja az Index.
Az Index birtokába jutott törvénytervezet szerint a papírgyűjtést csak a kötelezően állami tulajdonban lévő közszolgáltatók végezhetnék. Ez az iskolai papírgyűjtés végét is jelentheti. Eddig az oktatási intézmények évente kétszer szervezhettek papírgyűjtést, eddig is szervezhette egyébként közszolgáltató, de akár magáncég is. Az iskola és a cég megállapodást kötött, kilónként általában 15-20 forintot kaptak az iskolák, a befolyt összeget pedig arra fordíthatták, amire csak szerették volna: osztálykirándulásra vagy új eszközök vásárlására is.
Ennek a gyakorlatnak azonban a törvénytervezet szerint befellegzett. Az új változtatással csak a közszolgáltatók kezelhetnék az iskolák által gyűjtött papírt, a hulladék tulajdonjoga pedig az állami szuperszervezetet, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (NHKV-t) illeti meg.
Ez alapján nem világos, hogyan is juthatnának ezután bármilyen pénzhez a gyűjtés álta az iskolák. A tervezetből világossá válik, hogy egy másik módosítással kizárnák a lakossági hulladékpiacról a piaci szereplők döntő részét, az lenne a cél, hogy a lakossági hulladékkal foglakozó közszolgáltatóknak az alvállalkozója se lehessen piaci cég.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az indoklás szerint "profitorientált feladatellátás teljes kizárása a cél a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásból".
Ezt gondolja a magyar oktatásról Lannert Judit, a Tisza-kormány új gyermek-és oktatásügyi minisztere
A leendő gyermek- és oktatási miniszterként bemutatott Lannert Judit Magyar Péterrel beszélgetve vázolta fel a hazai oktatás megújításának terveit.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








