Mutatjuk: ezek a gyerekek kapják ingyen a tankönyvet szeptemberben

Mutatjuk: ezek a gyerekek kapják ingyen a tankönyvet szeptemberben

2016. július 29. 05:30

Három éve tart a tankönyvreform, így minden évben jelentős változásokat hoz a diákok életében a szeptember. Idén az egyik legnagyobb újdonság, hogy minden alsó tagozatos általános iskolás ingyen kapja a tankönyveket. Na persze nem csak ők, mutatjuk a teljes listát.

A Pénzcentrum információi szerint a 2016/17-es tanévben a magyar általános- és középiskolás diákok 67 százaléka kapja ingyen a tankönyveket. Ez a szám az előttünk álló tanévben is két részből tevődik össze.

Egyrészt a 2013/14-es tanévtől, felmenő rendszerben ingyenessé tették a tankönyveket; tehát 3 tanévvel ezelőtt az elsősök, tavaly már az 1-3. osztályos tanulók, míg

idén már minden alsó tagozatos diáknak alanyi jogon jár az ingyentankönyv.

Azok esetében pedig, akikre az alanyi jogon járó ingyenesség nem vonatkozik (az idei évben 5. osztálytól felfelé), a már ismert normatív kedvezményre való jogosultság érvényesül. Szociális alapon pedig az idei évben (is) a következő kategóriákat nevesíti a törvény:

  • tartósan beteg
  • sajátos nevelési igényű
  • halmozottan fogyatékos
  • pszichés fejlődési zavarai miatt, a tanulásban súlyosan és tartósan akadályozott
  • három- vagy többgyermekes családba tartozik
  • nagykorú, de saját jogán családi pótlékra jogosult
  • aki rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül

A 2016/2017-es tanévre már április 30-ig leadták az alaprendelést az iskolák, ezen június 30-ig lehetett módosítani indokolt esetben. A tankönyvellátást a Könyvellátó Nonprofit Kft. (KELLO) bonyolítja, és az iskolák a tanév kezdete előtt internetes felületen rendelik meg a tankönyvcsomagokat a cégtől. Diákonként történik a rendelés, ezeket a KELLO összesíti, majd leszállítja a kiadóktól az iskolákba.

A szülők is elérik

Idén a másik változás, hogy a könyvtárellátó létrehozott a honlapján egy "szülői felületet", amelyet nem kötelező használni, pusztán lehetőség - olvasható a KELLO honlapján.

Ez a felület többek között azt a célt szolgálja, hogy azoknak a szülőknek, 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

akiknek fizetni kell a tankönyvért, lehetőséget kapnak elektronikusan letölthető számla igénylésre, és a csekkes megoldás helyett választhatnak átutalást, és bankkártyás fizetést is.

Emellett módosítani is lehet a tankönyvrendelést az említett felületen. A könyveket szeptember 15-ig kell kifizetni a postán készpénzzel, bankkártyával, vagy iskolakezdési utalvánnyal, valamint lehet banki átutalással, és a tankönyvellátó honlapján a szülői felületen.

Elkészülnek a könyvek

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) idén több mint 1300 kiadványt kínál a tankönyvjegyzéken, és összesen 10 millió példányt készít a kiadványokból. Július 31-ig az összes tankönyvet kinyomtatják, majd ezek a KELLO raktáraiba kerülnek, és onnan szállítják ki az iskolákba a tanév kezdetéig.

Jöhet az iskolakezdési támogatás

Az iskolakezdési támogatás egy kedvezményes adózású béren kívüli juttatás, amit a munkahelyen igényelhetnek a szülők. Idén egy szülőnek gyermekenként 33 300 forint adható, és mind a két szülő felveheti a támogatást ugyanazon gyermek után is.

KATTINTS: 33 ezres támogatást kaphatnak a magyar családok augusztusban

NEKED AJÁNLJUK
Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Ez lehet a 2022-es nyár új slágeritala Magyarországon? Hihetetlen, mennyien kattantak rá

A magyar piacon is megjelennek az enyhén alkoholos, gyümölcsös italok, egy felmérésből pedig kiderült, hogy a fiatalok különösen nyitottak ezekre az alkoholos frissítőkre.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. június 30. csütörtök
Pál
26. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?