Ellenszavazat nélkül szavazták meg a javaslatot, egy sor kedvezményezett élhet az iskolakezdési támogatással.
A nyári vakáció előbbre hozásán és lerövidítésén, de hosszabb őszi, téli és tavaszi szüneten gondolkodik az Emmi köznevelési államtitkársága - írja az Index az ATV reggeli műsorára hivatkozva.
- ezt válaszolta az ATV reggeli műsorában Czuinyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár arra a kérdésre, hogy nem túl hosszú-e a két és fél hónapos nyári szünidő.
Az államtitkár később nem mindig jól érthetően fogalmazott. Először azt mondta, hogy sokszor már június közepén borzasztó meleg van (köztudott, hogy az iskolákban egyáltalán nincs légkondícionáló). Később viszont a tanév átrendezése kapcsán azt mondta,
A riporter kérdésére aztán azt mondta, ez nem még hosszabb nyári szünetet jelentene. Épp ellenkezőleg. Inkább azon gondolkodnak, hogyan lehetne praktikusabban elosztani a tanítási napokat. Ennek köszönhetően
Azt a köznevelési államtitkár nem mondta ki, de mindez mégiscsak a nyári szünet megkurtításával járna. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy lemondanának a 185 tanítási napos tanévről, amibe sokszor most is alig fér bele az arra az évre előírt tananyag. Czunyiné szavai alapján nem zárható ki, hogy terveik szerint a tanítás június elején, vagyis hamarabb befejeződne, és már augusztus 20. után el kellene kezdeni az iskolát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Czunyiné arról a valós problémáról is beszélt, hogy a hosszú nyári szünetben sok szülőnek nehéz megoldani a gyerekek felügyeletét, a nyári táborok pedig igencsak sok pénzbe kerülnek. Nyáron jelenleg nincsen ügyelet az iskolákban. A nyári napköziket az önkormányzatok szervezik.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







