A tárcavezető közölte, hogy a minősítést megkapott tankönyvekből és kiegészítő kiadványokból augusztus utolsó hetétől már rendelni is lehet.
Tankönyvpiaci szereplők információi szerint politikai nyomásra lehetetlenül rövid idő alatt akkreditálták idén tavasszal az új állami tankönyveket. A két államosított kiadó tankönyveit csak nagyon későn, a határidő előtt kicsivel adták be az Oktatási Hivatalhoz, ahol állítólag külső nyomásra végeztek gyorsan ezek minősítésével. Az Index kikérte az adatokat, az eljárási idők furcsán rövidek.
Az állami tankönyveket fejlesztő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) sok tankönyvét a korábbi években normálisnak számító eljárási időnél sokkal gyorsabban akkreditálta március-áprilisban az Oktatási Hivatal (OH). Az elmúlt években a normál ügymenet körülbelül két hónap volt, de még a mostani tanévben is ez volt a jellemző, egészen a februárig benyújtott kérelmeknél. Ahogy azonban közeledett a március végi határidő (az OFI eddig adhatta be jóváhagyásra az új és a hosszabbításra váró könyveket, hogy ezeket szeptembertől használhassák az iskolákban) felé közeledve azonban hirtelen elkezdtek rövidülni az elbírálási határidők.
A március közepe környékén benyújtott állami tankönyvek átlag 2-3 hét alatt kapták meg a minősítést. A közérdekű adatigénylés eredményeképp kiderült, hogy az OFI-ba beolvadt Nemzedékek Tudása és az Apáczai márciusban beadott tankönyvei jóval gyorsabban mentek át, mint ameddig korábbban a más kiadók által kezdeményezett eljárások tartottak.
A tankönyvminősítésre vonatkozó adatokat az eljárást lefolytató Oktatási Hivatal azzal kommentálta, hogy az
A sietséget azzal indokolták, hogy
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







