14 °C Budapest

Tetemes nyugdíjemelést terjesztettek a Parlament elé: ezek a részletek

2019. október 1. 16:58

Többek között nyugdíjak évenkénti rendszeres emelésénél (indexálásánál) a bérnövekedést is figyelembe vevő, a nyugdíjminimumot 80 ezer forintra emelő, a rokkantsági ellátást kapók kárpótlását előíró javaslatot terjesztettek az Országgyűlés elé - írja a Napi.hu

A lap szerint az új javaslat sok ponton alakítaná át a jelenlegi nyugdíjrendszert, köztük megváltoztatná a nyugdíjemelés számítási módját, a nyugdíjminimum összegét,  a nyugdíjprémium fizetését, valamint visszaállítaná a nyugdíjjárulék-plafon rendszerét.

A legfontosabb módosítás például az lenne, hogy a 2019. novemberi kiegészítő nyugdíjemelés mértékét legalább egy százalékban határozza meg a javaslat, míg a nyugdíjak évenkénti rendszeres emelésénél (indexálásánál) a bérnövekedést is beleszámítanák a növelésbe, így a 2020-as emelés legalább 5,6 százalék lenne. A megélhetést javíthatná sokaknál, hogy a jelenleg sem túl szigorú munkavállalási korlátozásokat teljesen eltörölnék - derült ki az MSZP-frakció előterjesztéséből.

A számításban a költségvetésben tervezett adatokat vették alapul: az árak 2,8 százalékkal és a bérek 8,3 százalékkal nőhetnek, így jön ki az 5,6 százalékos indexált emelés - írja a lap. Érdekes változtatás még az is, hogy a jelenlegi rezsiutalvány-osztáshoz hasonlók eltörlését javasolják, de helyette a támogatások összegét készpénzben bocsátanák az idősek rendelkezésére. Emellett azt is javasolják, hogy a parlament azonnal emelje fel 80 ezer forintra a nyugdíjminimumot és az az alatti nyugellátásokat. 

A jogszabálytervezet része még az is, hogy az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően hozzanak olyan döntést, amellyel kárpótolják a korábban rokkantsági nyugdíjban részesülőket, valamint hogy vizsgálják felül a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló szabályozást,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nyugdíjprémium rendszerét pedig úgy szabnák át, hogy az alacsonyabb nyugdíjban részesülők ne kaphassanak kisebb juttatást, mint a magasabb ellátásban részesülők. Azt is javasolják, hogy inkább a kisebb nyugdíjat kapóknak járjon a magasabb prémiumösszeg - értesült a portál. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm