5 °C Budapest

Nyomor jut az öregeknek osztályrészül: ennyien élnek a létminimum alatt

2018. július 19. 16:50

2018 januárjában 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósította a Magyar Államkincstár az öregségi nyugdíjukat. Csaknem harmaduk viszont havonta 100 ezer forintot sem kap. Vagyis a magyar nyugdíjasok nagy része kiszolgáltatott helyzetben van, komoly anyagi gondokkal küzd nap mint nap. A Nyugdíjasok Országos Képviseletének csütörtökön megtartott fórumán többek között arról is szó volt, mégis milyen körülmények között élnek ma a nyugdíjasok Magyarországon, milyenek a kilátásaik, és milyen jövő vár a még most dolgozó magyar emberekre, akik előbb-utóbb nyugdíjba mennek.

A héten számoltunk be róla, hogy a Pénzcentrum közérdekű adatigénylés keretében hozzá jutott a Magyar Államkincstár által folyósított nyugdíjakkal kapcsolatos, 2018. januári adatokhoz, melyek szerint 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósította a Magyar Államkincstár öregségi nyugdíjukat. Ezeknek az embereknek a harmada viszont 100 ezer forint alatti nyugdíjban részesül. A Magyar Államkincstártól kapott adatok alapján jól látszik, hogy

Magyarországon 583 358 nyugdíjas 50 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjat kap.

 A Nyugdíjasok Országos Képviseletének csütörtökön megtartott fórumánszó volt arról, hogy a magyar nyugdíjasok kilátásai egyelőre nem túl jók. Varju Lászó, a Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke előadásában azt mondta, nem várható, hogy a nyugdíminimum összege jövőre változzon, vagyis az összeg jövőre is 28 500 forint lesz.

Önmagában a nyugdíjrendszer középtávon stabilnak tekinthető, mindenkinek lesz nyugdíja. A kérdés, hogy az mennyi lesz

 - jegyezte meg, hozzátéve, azok, akik a '90-es években úgy dolgoztak, hogy nem voltak rendesen bejelentve, vagy épp munkanélküliek voltak, és mostanában mennek nyugdíjba, vagy nem kap majd nyugdíjat, vagy csak résznyugdíja lesz. Varju úgy fogalmazott, a jelenlegi nyugdíjrendszer az erőseket tovább erősíti, a gyengék, rászorulók viszont magukra maradnak.

Százezrek nyomorognak

Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője, a nyugdíjasok anyagi kiszolgáltatottságáról beszélt. Ismertette, 2017-ben az egy főre jutó létminimum összege 90 450 forint volt, és a társadalom 30 százaléka élt létminimum alatt. A "nyugdíjas létminimum" összege pedig 81 405 forint.

Kb. 155 ezer olyan nyugdíjas van, aki olyan háztartásban él, ahol nem éri el a jövedelem ezt a szintet

- mondta. Érdekes egyébként, hogy míg a minimálbér összege 2018-ban (bruttó 138 ezer forint) eléri, sőt, meg is haladja a létminimum összegét, a nyugdíjminimum messze elmarad a nyugdíjas létminimum összegétől. Ezzel kapcsolatban ismertetett egy kutatást is, amelyben szakszervezeti tagokat kérdeztek arról, mi a véleményük, egyetértenek-e azzal, hogy a nyugdíjas létminimum és a nyugdíjminimum (ami jelenleg 28 500 forint) összege azonos legyen. A válaszadók

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • 51 százaléka egyet értett azzal, hogy az öregségi nyugdíjminimumnak legalább a nyugdíjas létminimum összegével megegyezőnek kellene lennie,
  • 9 százaléka úgy fogalmazott, ezt az ország gazdasági ereje nem bírná el,
  • 23 százalékuk elvi okokból nem ért egyet ezzel, mert szerintük aki keveset dolgozott korábban, az kevés nyugdíjat is érdemel,
  • 17 százalékuk nem tudta eldönteni.

Kis Ambrus ismertetett egy másik kutatást is, amiből kiderül, hogy a dolgozó magyar emberek legnagyobb félelme, hogy nyugdíjasként komoly anyagi problémái lesznek. A második helyen az életszínvonal csökkenése áll, vagyis amaitt aggódnak, hogy a következő években nem lesz elegendő a munkabérük a jelenlegi életszínvonal megtartására. A harmadik legnagyobb félelmük, hogy a jelenlegi munkájuk miatt egészségügyi problémájuk lesz, míg a negyedik nagy félelem, hogy a munkával töltöttsok idő feszültséget okoz majd a magánéletükben.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29