A nyugdíj utalása az adott hónap 12. napjához legközelebb eső munkanapon kerül utalásra 2026-ban is, ez leggyakrabban épp 12-re esik, de nem minden hónapban.
Egyes felmérések szerint tízből kilencen nem bíznák magukat a magyar nyugdíjrendszerre. Éppen ezért egyre többen néznek utána a megtakarítási lehetőségeknek. Az állam pedig többféle megtakarítási formát is támogat, mégpedig adókedvezmény formájában. Aki azonban élni szeretne a kedvezményekkel, annak nem szabad elfelejtenie egy közelgő fontos határidőt.
A nyugdíjrendszer bizonytalanságai miatt nehéz előre pontosan megmondani, hogy a jelenlegi jövedelmünk alapján, mekkora nyugdíjra számíthatunk majd az idősebb éveinkben. Farkas András nyugdíjszakértő korábbi megkeresésünkre azonban azt mondta, hogy ha valaki egész életében minimálbérre volt bejelentve, akkor átlagosan a nyugdíja havi 30 és 50 ezer forint közötti összeg lehet - vagy kisebb, hiszen a szolgálati idő hosszától is függ a nyugdíj összege.
Amennyiben pedig a fizetésünk a jelenlegi átlagkeresettel egyezik meg, akkor feltehetően 100 és 200 ezer forint közötti sávba esik majd a nyugdíjunk, ha elegendő szolgálati idővel rendelkezünk.
Sok kicsi sokra megy
A legtöbben már tudják, hogy szükségük lenne valamilyen nyugdíjcélú megtakarításra, a valódi cselekvés azonban csak lassabban követi a szándékot. A kutatások ugyanis azt is mutatják, hogy sok mai nyugdíjas megbánta, hogy nem kezdett el takarékoskodni akkor, amikor még megtehette volna - világít rá Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója.
Ha azonban már 20-30 éves korunk környékén félreteszünk havi 5-10 ezer forintot, már ezzel is sokmilliós megtakarítást tudunk felhalmozni.
A megtakarítást azonban soha nem késő elkezdeni, ugyanis egy nyugdíjbiztosítás, akár néhány évvel a nyugdíjba vonulás előtt is jó döntés lehet. Ekkor azonban már érdemes nagyobb összeget, akár egy összegben -majd eseti befizetésekkel kiegészíteni - befektetni, hiszen akkor számíthatunk jelentősebb havi nyugdíj-kiegészítésre.
Érdemes lehet most elkezdeni
A nyugdíjbiztosítások estében a befektetési döntésekben a biztosító segít, de lehetőségünk van egy teljesen egyedi portfólió összeállítására is. A megtakarított pénzünket adómentesen nyugdíjasként kaphatjuk meg. De abban az esetben, ha idő előtt szükségünk lenne a pénzre, akkor az addig igénybe vett adójóváírást 20 százalékkal növelten kell visszafizetnünk az adóhatóságnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az adójóváírást a személyi jövedelemadót fizető szerződők kaphatják meg, ami a biztosító által évente kiadott adóigazolás alapján igényelhető az adóbevallásban.
Lassan közeledik az év vége, ezért érdemes lehet elgondolkoznunk azon, hogy most vágjunk bele a nyugdíjbiztosításba. Hiszen nagyon fontos, hogy a befizetésünk még 2016 végéig beérkezzen. Ugyanis az adóév végéig - december 31-éig - még optimalizálható az adójóváírás összege.
Ha nyugdíjbiztosítással rendelkezünk, akkor az általuk befizetett biztosítási díj 20 százalékának megfelelő összeget, de adóévenként legfeljebb 130 ezer forint adójóváírást kaphatunk a nyugdíjbiztosítási számlánkon. Ennek teljes mértékű igénybevételéhez pedig minden évben 650 ezer forintot kell befizetnünk biztosítási díjként. Ezért, akinek már van szerződése még most érdemes átgondolnia azt, hogy ott kihasználta-e maximálisan a lehetőségeit, ki tudja-e egészíteni eseti, rendkívüli befizetéssel.
Egy kis megtakarítás is elég lehet
Az induláshoz már az is elég lehet, ha most van némi megtakarított pénzünk, de azt még nem tudjuk, hogy a jövőben hogyan fogunk tudni rendszeresen félretenni. Ilyen esetben köthetünk például egyszeri díjas biztosítást. Ennek lényege, hogy amit most befizetünk, arra megkapjuk az adójóváírást és ezt hozamokkal növelten fogjuk visszakapni nyugdíjba vonuláskor. Ráadásul később eseti díjakkal - amikre szintén kaphatunk adójóváírást - még növelhetjük is ezt az összeget.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








