Az év utolsó heteiben a gazdasági, társadalmi és piaci folyamatok egyaránt kiemelt figyelmet kaptak, miközben a karácsonyi készülődés és az év végi kiadások új kihívásokat...
Meghosszabbították a határidőt: az Erzsébet-program gyereknapkor megnyitott pályázataira a nagyszülők az unokáikkal, egyedülálló szülők és a kétgyermekes családok még 2017 augusztus 4-ig jelentkezhetnek.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2017. augusztus 4-ig meghosszabbítja a jelentkezési határidőt a gyereknapkor kiírt három szociális üdülési pályázatára. Az Erzsébet-program történetében idén először jelentkezhetnek nagyszülők unokáikkal, egyedülálló szülők gyermekeikkel és kétgyermekes családok kedvezményes üdülésre.
A pályázatokban a szülők, nagyszülők a 18. életévüket be nem töltött gyermekeikkel, unokáikkal utazhatnak egy 4 vagy 5 napos pihenésre az Erzsébet-programban részt vevő szálláshelyek valamelyikére. A pályázatokra 2017. augusztus 4-ig vagy a létszámkeret kimerüléséig lehet jelentkezni.
Hogyan lehet jelentkezni?
Regisztrálni most is kizárólag elektronikusan lehet, a www.erzsebetprogram.hu oldalon, ahol pályázói profil létrehozását követően lehet pályázatot benyújtani. INNEN tölthető le a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázat véglegesítése/beadása előtt szükséges a pályázói profilba feltölteni. A sikeres pályázat feltétele a pályázati hozzájárulás határidőben történő megfizetése is, legkésőbb 2017. augusztus 25-ig.
Bőven akadnak feltételek
A két gyermeket nevelő családok számára és a gyermeküket egyedül nevelők közül azok jelentkezhetnek, akiknek a családjában az egy főre jutó, rendszeres, havi nettó jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes nettó minimálbér összegét. (2017.01.01-jétől 84 788,- Ft, amely összegnél nem lehet magasabb az egy főre számított nettó jövedelem. Nettó jövedelem: nettó munkabér, nyugdíj, rendszeres családtámogatási és szociális juttatások összege. A nettó jövedelem számításánál a pályázóval egy háztartásban élő házastársat/élettársat, továbbá a családi pótlékra jogosult gyermekeket kell figyelembe venni). További részletek ITT és ITT.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A nagyszülők és unokák számára indított pályázatra pedig azok a nagyszülők jogosultak, akik a pályázat benyújtásának napján öregségi illetve korkedvezményes nyugdíjban részesülnek, valamint a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátásuk nem haladja meg a 147.000 forintot. És benyújtóként nem rendelkeznek egyéb, további rendszeres jövedelemmel.
Foglalkoztatott jogviszonyban állás esetén, saját háztartásában, az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér összegét. (127 500 forint). További részletek ITT.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








