21 °C Budapest
Seniors Enjoy The Sunny Summer At The Backyard Of The Retirement Home

200 ezerrel magasabb nyugdíj? Ezzel a trükkel bárkinek sikerülhet: mutatjuk, mi kell hozzá

2023. augusztus 22. 13:56

Egy 25 éves férfi már átlagosan havi 22 ezer forint megtakarítással elérheti, hogy idős korára mai áron számítva 200 000 forint nyugdíjkiegészítést kapjon, míg a skála másik végét reprezentáló, az öngondoskodást csak 40 éves korában elkezdő nőnek ugyanekkora járadékhoz több mint háromszor annyit kell félretennie. Az ÖPOSZ megbízásából elkészített modellszámításokból az is kiderül, hogy – szemben a hasonló korú nőkkel – még a 40 évesen belépő férfiak sem lépik át egyetlen kockázati szint mellett sem az szja-visszatérítés maximumának igénybevételéhez szükséges összeget.

Minél korábban kezdünk el nyugdíjra takarékoskodni, annál kevesebb havi megtakarítás is elegendő ahhoz, hogy idős korunkban értelmezhető nagyságú jövedelemkiegészítést kaphassunk az általunk kiválasztott önkéntes nyugdíjpénztártól. Általánosságban elmondható, hogy ha csak 40 évesen kezd el valaki takarékoskodni, ugyanakkora nyugdíjkiegészítéshez kétszer annyit kell félretennie havonta, mint ha nem késlekedett volna tizenöt évet – ez a legfőbb tanulsága azoknak a modellszámításoknak, amelyeket az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából a Makronóm Intézet készített el.

Ahhoz például, hogy egy 25 éves nő nyugdíjas korában mai áron számítva havi 50 ezer forintos kifizetésben részesüljön, átlagosan 8,3 ezer, míg egy hasonló korú férfi átlagosan 5,6 ezer forintot kell, hogy megtakarítson havonta. (A számításokban a nemenként eltérő összegeket a várható élettartam különbsége magyarázza.) Ha viszont csak 40 éves korban kezdődik a nyugdíj-öngondoskodás, akkor a nők esetében már havi átlagosan 17,1 ezer forint befizetése szükséges a ma 50 ezer forintnak megfelelő járadékhoz, míg a férfiaknak 10,9 ezer forintot kell erre szánnia.

A megtakarítandó havi összeg egyenes arányban nő az elérni kívánt járadék emelkedésével. Ez azt jelenti, hogy ha mai áron számítva 100 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnénk, akkor az ötvenezres célhoz képest kétszer annyit kell havonta félretenni, ha pedig 200 ezer forintot, akkor négyszer annyit.

„Minél korábban kezdjük el a nyugdíjpénztári befizetéseket, annál több alkalommal vehetjük igénybe a jelenleg évi legfeljebb 150 ezer forintos szja-visszatérítést, illetve az is igaz, hogy könnyebb hosszabb időn át, kezdetben kisebb összegeket félretenni, mint a nyugdíjkorhatárhoz közeledve akár százezres nagyságrendű megtakarítást kipréselni a jövedelmünkből. Mindemellett az is az öngondoskodás mielőbbi elkezdése mellett szól, hogy egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a jövőbeni várt jövedelmünk elegendő lesz a nyugdíjcélunk megvalósítását szolgáló magasabb összegek tartalékolására” – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke.

A megfelelő nagyságú idős kori kiegészítő jövedelem eléréséhez szükséges megtakarítások nagyságát az is befolyásolja, hogy milyen befektetési portfóliót választ a nyugdíjpénztári tag. A fenti átlagértékekhez képest nemtől és kortól függetlenül havonta nagyobb összeget kell félretenni alacsony kockázat vállalása esetén, míg közepes vagy magas kockázatú portfólió választásakor – ha minden jól megy – kevesebb befizetéssel is elérhető a nyugdíjcél. Ezeket foglalja össze az alábbi táblázat:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az EU-s összehasonlításban alacsonynak számító várható élettartam alapján sajnos sokaknak – főleg a férfiaknak – nagy valószínűséggel nem jut túlzottan sok idő élvezni a nyugdíjas éveket. A nyugdíjpénztári megtakarítás viszont jó eszköz arra is, hogy az összegyűlt vagyon örökítésével gondoskodni tudjunk szeretteinkről. Ráadásul ebben az esetben nem csak a törvényes vagy végrendeleti örökösök örökölhetnek, hanem a pénztártag jogosult az összegyűjtött vagyonára kedvezményezettet jelölni. Ez azt jelenti, hogy nem családtag – például előző házastárs, barát, ismerős vagy akár volt családtag – is megjelölhető kedvezményezettként.

Az szja-visszatérítések kapcsán a modellszámítás arra is rámutat, hogy ha a 40 évesen belépő nők 200 ezer forinttal kívánják kiegészíteni majdani nyugdíjukat, úgy – alacsony és közepes kockázatú portfólió választásakor – átlagos befizetésükkel túllépik az adó-visszatérítés maximumának igénybevételéhez szükséges összeget. Ezzel szemben a 40 éves korban belépő férfiak egyetlen kockázati szint mellett sem lépik át a 750 ezer forintos éves befizetési határértéket.

Az ÖPOSZ is szeretne segíteni azoknak, akik a nyugdíjpénztári megtakarítás iránt érdeklődnek. A szervezet egyszerűsített, kényelmesen használható, a http://www.nyugdijkalkulalo.hu/ címen elérhető nyugdíjkalkulátorával bárki kiszámolhatja, hogy a kívánt nyugdíjkiegészítéshez mekkora összeget kell havonta félretennie, ebből pedig mekkora vagyonra számíthat nominál- és reálértéken. Fontos, hogy ezzel csak közelítőleges értékek kalkulálhatók ki, ezért az eredményül kapott értékek nem feltétlenül egyeznek meg a modellszámításban szereplőkkel. Ennek egyrészt az az oka, hogy – a könnyű és gyors használhatóságot szem előtt tartva – a kalkulátor a nemi hovatartozást és a választott portfólió kockázati szintjét nem veszi figyelembe, viszont megadható a meglévő megtakarítás, valamint a munkáltatói hozzájárulás nagysága is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 9. szerda
Dénes
41. hét
Október 9.
Postai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?