Senior woman with a fitted textile homemade mask, that can feature a filter made of paper towel or a HEPA filter.

Több százezer magyar nyugdíjas a rendszer nyertese: ez most nagyon megéri nekik

2021. április 6. 13:35

Tavaly az újonnan nyugdíjba vonulók többsége már 150 ezer forint feletti ellátást kapott és az átlag alatti nyugdíjat kapók aránya is csökkent - írja a 24.hu

A Magyar Államkincstár (MÁK) közérdekű adatigénylésükre kiadta, mennyi volt 2017 és 2020 között a rendszerbe belépő, vagyis új, és az onnan kikerülő, azaz elhunyt saját jogú nyugdíjasok száma, nyugdíjösszegek szerint, sávosan.

Ez idő alatt összesen bő 196 ezren voltak, akiknek 150 ezer forint alatti ellátást állapítottak meg, és durván 130 ezer ember kapott ennél nagyobb összeget. Azért 150 ezer forintnál húzták meg a határt, mert ez közelíti az idei átlagnyugdíjat. 2020-ban 142 ezer forint volt az átlagnyugdíj, erre jött rá novemberben a pótlólagos, 1,2 százalékos, majd idén januártól a költségvetésben becsült infláció alapján a 3 százalékos emelés, így számolva 2021-ben 148 ezer forint körül lehet az átlagnyugdíj. Ez az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb, durván havi 417 euró a jelenlegi árfolyam mellett.

A kincstár által megküldött adatokból az látszik, hogy 2017-ben 21,7 ezer fő, 2019-ben viszont már 48,7 ezer frissnyugdíjas kapott 150 ezer forint feletti ellátást. 2020-ban viszont némi megtorpanás látszik, a MÁK összesen 29,9 ezer újonnan megállapított nyugdíjat jelzett havi 150 ezer forint felett. A megtorpanás oka az lehetett, hogy 2020-ban eleve jóval kevesebb új nyugdíjat állapítottak meg, alig több mint 55 ezret az előző évi bő 115 ezer után.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A friss statisztika alapján a havi 50 ezer forintnál kisebb állami nyugdíjat kapók körében még mindig évi ezer fölötti a halálozási szám, még ha csökkenő tendenciát mutat is. A havi félmillió feletti nyugdíjúaknál viszont – bár évről évre nőtt – így is csak a töredéke, mint a legkisebb nyugdíjban részesülők körében.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?