Nehéz eligazodni a számítás útvesztőibe, de a szakértő most tiszta vizet öntött a pohárba.
Karácsonyig a postákon a szeptemberben kézbesített rezsiutalványok több mint háromnegyedét beváltották a nyugdíjasok, az így felhasznált rezsiutalványok összértéke meghaladta a 17,2 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta szombaton.
December 20-ig az összesen 7,5 millió kézbesített rezsiutalvány háromnegyedét már beváltották. A postai statisztikák szerint jellemzően minden hónapban 4-e és 11-e között volt a legnagyobb a beváltási arány, hiszen a csekkek befizetési határideje általában erre az időszakra esik.
A legtöbb beváltás októberben történt, amikor az összes kézbesített rezsiutalvány harmadát használták fel csekkbefizetésnél a nyugdíjasok. A napi maximum is ebben a hónapban volt: október 11-én csaknem 189 ezer darab utalványt használtak fel az ügyfelek a csekkek befizetésénél - tették hozzá.
A posta közlése szerint az októberi napi átlagos százezer darabos beváltási arány novemberre 62 ezerre csökkent, decemberben pedig csak az első héten haladta meg a 40 ezer darabot, azt követően karácsonyig alatta maradt.
Meghökkentő igazságra derült fény: ezért kapnak sokkal kisebb nyugdíjat a magyar nők, mint a férfiak
A nők átlagos keresete Magyarországon továbbra is elmarad a férfiakétól, ami hosszú távon a nyugdíjakban is jelentős különbségeket eredményezhet.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.







