6 °C Budapest

Nem álom a giganyugdíj: valahol itt kell elkezdeni

2019. április 30. 15:01

A KSH adatai szerint tavaly történelmi rekordot ért el a lakosság által felhalmozott készpénz összege. A 2018-as év utolsó negyedévére 4792 milliárd forintot tett ki az a vagyon, amit a magyarok a saját otthonukban őriznek. Egy friss felmérése a nagymértékű készpénzfelhalmozás hátterére is rámutat: a legtöbben szükség esetére otthon tartják megtakarításaikat, vagy éppen keveslik a félretett pénzüket ahhoz, hogy befektessék azt. A felmérésből látszik az is, hogy az egyes megtakarítási termékeket az emberek nagy része legfeljebb hallomásból ismeri.

Az OTP Bank Öngondoskodási Index felmérése évek óta vizsgálja a lakosság készpénz felhalmozásának mértékét és okait. A legfrissebb adatokból jól látszik, hogy a tavalyi évben nőtt a legnagyobb mértékben - csaknem 10 százalékponttal, 41 százalékra - a legalább időnként otthon tartott pénz aránya . 

Az egyre több, "párnacihában" tartott pénz mögött változatos motivációk húzódnak meg. Az Öngondoskodási Indexben a megkérdezettek többsége (88 százalék) úgy nyilatkozott, hogy azért tartja otthon részben vagy egészében a megtakarításait, hogy az kéznél legyen, ha szükséges. A második legnépszerűbb indok (68 százalékkal) az, hogy a megkérdezettek túl kicsinek tartják a megtakarításra szánt összeget ahhoz, hogy befektessék. 

A befektetési piacon pedig szép számmal megtalálhatóak olyan pénzügyi megoldások, amelyekkel nem kell lemondani a megtakarításhoz való gyors hozzáférhetőségről, és az sem akadály, ha havonta csak kis összeg áll rendelkezésre megtakarítási célra. Ezekről a lehetőségekről azonban keveset tudnak az emberek. 

Az egyes megtakarítási termékek ismertségét vizsgálva jól látszik, hogy a bankkapcsolattal rendelkező ügyfelek jelentős része nem ismeri jól a különböző befektetési formák sajátosságait. Az Öngondoskodási Index felmérésben megkérdezettek kétharmada legfeljebb hallomásból ismeri az állampapírt, 60 százalékuk van így a betétszámlával, és közel ennyien a takarékszámla és a megtakarítási számla fogalmaival. A részvényekről pedig a lakosság mindössze 6 százalékának van csak mélyebb tudása saját bevallása szerint. 

A hosszú távú megtakarítások mértéke évről évre csökken, az időskori megélhetést a legfrissebb adatok szerint inkább az államra bíznák a megkérdezettek, ennek megfelelően 86 százalékuk nem tud spontán, név szerint említeni egyetlen nyugdíjcélú megtakarítási formát sem.

A megtakarítások esetében a legfontosabb, hogy pontosan tisztában legyünk a befektetés céljával, időtartamával, valamint a megtakarításra szánt összeggel, és mérlegeljük, mekkora kockázatot tudunk, szeretnénk vállalni. Gyakori cél például a biztonsági tartalék képzése, amelyhez az ügyfél szeretne gyorsan hozzáférni. Ehhez azonban nem feltétlenül kell szó szerint "kéznél tartani" a pénzt, hiszen azt a lakásunknál biztonságosabb helyen is elhelyezhetjük, ráadásul úgy, hogy közben hasznot is hoz, és a hozzáférhetőségről sem kell lemondanunk

- mondta el mondta el Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Akiknek fontos a gyors rendelkezésre állás, azoknak jó megoldást kínálnak a nyíltvégű értékpapír alapok befektetési jegyei. Ezek bármelyik forgalmazási napon megvásárolhatóak és visszaválthatóak. Természetesen a haszon maximalizálása érdekében tanácsos az ajánlott befektetési időtávokat betartani, de ha a befektetési jegy tulajdonosa mégsem tenne így, akkor annak visszaváltásakor azonnal kézhez kapja a befektetési jegy ellenértékét, vagy kérheti az összeg folyószámlán való jóváírását. 

Azok, akiknek a biztonság a legfontosabb, választhatják például az állampapírt, mint megtakarítási formát. Az állampapír megvásárlásával tulajdonképpen az államnak adunk kölcsön, előre meghatározott kamatra és előre meghatározott időre, amely három hónaptól akár húsz évig is terjedhet. A kifejezetten nyudíjcélú megtakarítások közül pedig jó választás lehet a Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ).

A kisösszegű, akár havi 5000 forintos megtakarításoknak pedig közép-, hosszútávon jó helye lehet Tartós Befektetési Számlán (TBSZ), ahonnan ráadásul 5 év után kamat-, árfolyamnyereség- és osztalékadó mentesen felszabadítható a félretett összeg.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem