Ma már bruttó 2 és 4 millió forint között alakul a vezérigazgatók havi fizetése, attól függően, hogy mekkora céget vezetnek.
Rengeteg nyugdíjasnak nem maradt más, mint a munkavállalás, ha egyáltalán meg akar élni valahogy. Korábban például kiderült, több százezren kapnak kevesebb, mint 100 ezer forintot havonta, sokezer idősnek pedig még a 30 ezret sem éri el a nyugdíja. A Pénzcentrum most megnézte, milyen állásokat kínálnak nekik.
Egyre több nyugdíjas szorul rá, hogy valamilyen mellékes után nézzen, mert csak a járadékból nem tudna megélni. A legfrissebb adatok szerint több százezer nyugdíjas él nyomorban Magyarországon, a nyugdíjasok körében egyre nagyobb a jövedelmi szegénység mértéke. A relatív jövedelmi szegénység a nyugdíjasok körében 10 százalékra emelkedett 2017-ben a korábbi 9,1 százalékról, míg 2010-ben még csak a nyugdíjasok 4,6 százalékát érintette ez a probléma - derült ki a KSH adataiból.
Jövedelmi szegénységben élőknek azokat nevezi a statisztika, akiknek jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát, vagyis a relatív szegénységi küszöb értékét. Ez az érték tavaly havi 83 854 forintra jött ki, vagyis minden 10. nyugdíjas tavaly ennél kevesebb pénzből gazdálkodott egy hónapban.
Korábban kiderült, hogy a majdnem kétmillió nyugdíjas harmadának kevesebb mint 25 ezer forintból kell gazdálkodnia. Ez már a teljes ellátás, vagyis tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is. Ami még ennél is rémisztőbb, hogy 2017-ben közel 5 ezren voltak, akik 10 ezer forintnál is kevesebb állami nyugdíjat kaptak.
Nem marad más, mint munkát vállalni
Mint látható, rengeteg nyugdíjasnak nem maradt más esélye, mint a munkavállalás. Jövőre mindez könnyebb lesz, hiszen Fontos korlátozást oldhat fel a kormány a nyugdíj mellett dolgozókkal kapcsolatban. Egyfelől csökkenhet az általuk (és utánuk) fizetendő adók és járulékok mértéke, másfelől pedig hiába keresnek majd többet évente, mint a havi minimálbér tizenkétszerese, az állam mostantól nem fogja felfüggeszteni a nyugdíjukat sem (ahogy ezt jelenleg teszik). Emellett tavaly életre hívták a nyugdíjas szövetkezeteket is, amelyek is azt szolgálják, hogy az idősek is tudjanak munkát vállalni - emellett a cégek is kedvezményeket kapnak, ha a szövetkezeteken keresztül alkalmaznak nyugdíjasokat.
Ugyanis a szövetkezeten keresztül végzett munka után csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni, így a cégeknél a munkavégzés költségére nem rakódnak rá a közterhek. Ráadásul a mindenkori - az idén 127 500 forintos - minimálbérig étkezési utalványt is adhatnak a nyugdíjas szövetkezetek dolgozóinak, akár szja-mentesen is.
A nyugdíjas szövetkezeti tagok nyugdíját pedig semmilyen szinten nem érinti a foglalkoztatás: vagyis a munkájukért kapott fizetés mellett a nyugdíjukat is megkapják minden hónapban. Ugyanakkor a rendszer nem kiforrott, vannak még zökkenők: korábban a Pénzcentrumnak egy asszony arról számolt be, hogy ha ő magának nem keres állást, akkor a szövetkezeten keresztül nem tudott volna elhelyezkedni.
Hatalmas a kínálat
Körülnéztünk az interneten, hogy milyen lehetőségei vannak egy nyugdíjasnak, aki munkavállalással akarja kiegészíteni jövedelmét. A már fentebb említett szövetkezeteknél nem keresgéltünk, mivel ott személyre szabott ajánlatokat szoktak köldeni a tagoknak. Csak az ismert álláskereső portálokra, illetve a Google keresőjére hagyatkoztunk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 25 éves futamidőre, már 8,1 százalékos THM-el, és havi 151 979 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 8,52% a THM; a K&H Banknál 8,57%; a Raiffeisen Banknál 8,72%, az Erste Banknál 9,02%; míg az OTP Banknál 9,3%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kiderült, a nagy áruházláncok szinte mindegyike kínál poziciókat kasszásoknak, árufeltöltőknek, ahová az idősebbek jelentkezését is várják - hiszen amúgy is komoly munkaerőhiánnyal küszködnek. Emellett találtunk hidegkonyhai kisegítő állást is, ahol bruttó ezer forintot fizetnek 6-6,5 óra bejelentett munkáért. Idény jellegű munkában el lehet menni ajándékokat csomagolni is egy drogériába, óránként nettó 870 forintért - ez a lehetőség értelemszerűen csak karácsonyig él.
Egyéb csomagolói állások is vannak, egy budapesti hűtőházba például teljes munkaidőre keresnek alkalmazottat, aki akár nyugdíjas is lehet. A fizetés "versenyképes", és cafetériát is igér a hirdetés. Különféle boltokban például a webes rendelések összekészítésére is alkalmaznának nyugdíjasokat.
Úgy tűnik hazánkban vészesen hiány van benzinkutasokból is, ugyanis számos olyan hirdetés bukkant fel az interneten, amelyek kortól és végzettségtől függetlenül keresnek shop eladókat, kútkezelőket. Nappalos, éjszakai, 4-6-8 óra, mindegy, csak menjen valaki dolgozni a benzinkútra. A fizetés tekintetésben csak a "versenyképes" jelzőt találtuk.
Akinek van jogosítványa, és bírja az éjszakázást, az elmehet akár egy sofőrszolgálathoz is dolgozni: a hirdetés szerint akár saját kocsival is lehet dolgozni, ekkor térítik az üzemanyagot is. A fizetés nem rossz, minden napra 7000 forintot fizetnek, estétől hajnalig kell dolgozni, és a borravalót is megtarthatja az alkalmazott. Sőt, szilveszterkor duplafizuval kecsegtetnek! Vagy el lehet menni portásnak, parkolóőrnek: ezekre a munkákra is számos hirdetést találni az álláskereső portálokon.
Címlapkép: MTI -Varga György

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Hétvégén tartják a Budapestről elvitt a Nemzeti Vágtát
- Felbukkantak a Liu testvérek: az egyiknek sikerült, a másiknak nem
- Mellette sétálva hallotta, hogy miként akar öngyilkos lenni a nő - beszámoló
- Elhunyt a legendás magyar operatőr
- Egy napot sem tartották bent a felesége bántalmazásával vádolt egykori szegedi kézist
- Energiaipari cég vezetőjével egyeztetett Orbán Viktor
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


