Az, hogy hányszor tudsz felállni egy székről fél perc alatt, a lábaid erejéről és a mozgásod biztonságáról is árulkodhat.
Érdekes ellentét: Magyarországon 3267-en 25 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak, és közel ennyi idős részesül 400 és 500 ezer forint közötti öregségi nyugídjellátásban. Kíváncsiak voltunk, mi a magyar nyugdíjasok véleménye a nyugdíjplafon eltörléséről és a nyugdíjösszegek közötti hatalmas különbségekről, valamint arról, tervezik-e valaha, hogy nyugdíjas otthonba költöznek.
Júliusbanszámoltunk be arról, hogy hogy a magyar nyugdíjasok nagy része nehéz anyagi helyzetben él: a januári adatok szerint 69-en kapnak havonta összesen 28 500 forintot, vagyis a törvény által megállapított öregségi nyugdíjat. Sokan viszont ennél is kevesebből kell, hogy megéljenek. 3267-en ugyanis 25 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak.
Október eleján aztán arról is írtunk, hogy közel háromezer nyugdíjas havi 400 és 500 ezer forintos öregségi nyugdíjellátásban részesül. Ám korántsem ez a legmagasabb nyugdíjösszeg Magyarországon. A Magyar Államkincstártól kapott adatokból kiderül, közel 500-an havi 500 és 600 ezer forint közötti összeget kapnak, 119-en 600 és 700 ezer forintos öregségi nyugdíjellátásban részeülnek, 27 szerencsés magyar nyugdíjas pedig havi 700 és 800 ezer forint közötti nyugdíjból gazdálkodhat.
Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a budapesti nyugdíjasok a nyugdíjplafon eltörléséről és ezzel összefüggésben a nyugdíjak közötti hatalmas különbségekről. Azt is szerettük volna tudni, szerintük mennyi nyugdíjból lehetne úgy kijönni, hogy kényelmesen, de nem luxuskörülmények közt éljenek, és ugyancsak kíváncsiak voltunk arra, tervezik-e hogy valaha idősotthonba költözzenek és készülnek-e erre anyagilag. Sokba kerül ugyanis, ha valaki idősekotthonába vagy nyugdíjasházba szeretne költözni. Utóbbiről itt írtunk.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







